FIAT Díjugrató Országos Bajnokság

1924 óta jegyzik a magyar díjugrató sport történelmének legrangosabb nemzeti versenyét, az Országos Bajnokságot. Négy év után tér vissza a finálé a megújult Nemzeti Lovardába. Három csapat és öt egyéni, amatőr, gyermek, ifjúsági, fiatal lovas és felnőtt kategóriában nyolc aranyérmet fognak kiosztani a csütörtöktől vasárnapig tartó FIAT Díjugrató Magyar Bajnokságon.

tati

Fotó: Hajdi Krisztina lovasfoto.hu

A felnőtt kategória a csúcspontja a versenynek, ahol a Díjugrató Szakág és a FIAT csoport együttműködéseként a győztes idén is egy Fiat Tipo HB Easy személygépkocsi kormánya elé ülhet át. Eddig a legtöbb magyar bajnoki címet Platthy József és Ákos Ajtony nyerte, akik kilencszer emelhették fel a győztesnek járó vándorserleget. Ezúttal a döntőre minősült 41 páros a legidősebb két kiskunhalasi ”matador”, az ötvenedik évében járó Füzér Gábor és Fazekas István, míg a legfiatalabb, a szintén, halasi, 19 éves Weinhardt Virág. Az elmúlt évek győztesei is a mezőnyben, a Tyroni Világbajnokágra és a barcelonai Nemzetek Díja fináléra készülő három válogatott lovas, az ötszörös bajnok, Horváth Balázs, a 2016-os győztes, ifj. Szabó Gábor és a jelenlegi címvédő, Krucsó Szabolcs most is a legnagyobb favorit, de a díjugrató sport egyediségét ismerve bármilyen végeredmény születhet az öt pálya után. A felnőtt kategória lovasai igazán felkészülten várhatják a döntőt, hiszen akik csak az ország határon belül szerezték meg a minősülést, túl vannak öt, 150 cm-es Grand Prix fordulón, két májusi nemzetközi versenyen és a két hete megtartott ötcsillagos CSIO-n.

image004

A szervező bizottság reméli, hogy minden lovassportot kedvelő kilátogat a gyönyörű Nemzeti Lovardába és a helyszínen szurkolja végig a FIAT Díjugrató Országos Bajnokságot, de a versenyt csütörtök reggel 9 órától a RiderLine Online TV élőben is közvetíti.

Start-és eredménylisták: http://www.dijugratas.hu/#/Event/Info?eventId=9897

Forrás: www.dijugratoszakag.hu – RSS