Fiatal edző veszi át a Boca Juniors irányítását – sajtóhír

Diego Martínez lemondása után a Boca Juniors úgy tűnik, megtalálta az új edzőjét…

(Photo by Simon Barber/Getty Images)

Gastón Edul információi szerint megegyezés született arról, hogy a mexikói Chivas Guadalajarát irányító Fernando Gago lesz a Boca Juniors új vezetőedzője.

A 38 éves szakember korábban hazájában az Aldosivi és a Racing Club edzője volt, tavaly év végén nevezték ki a Chivas kispadjára. Gago irányításával a guadajarai gárda 38 mérkőzésből 17-et nyert meg 11 döntetlen és tíz vereség mellett, az igazán nagy eredménnyel azonban mostanáig adós maradt.

A fiatal tréner 2021 októberétől két éven át vezette előző csapatát, amely a 2022-es Liga Profesionalban egy hajszállal maradt le a végső győzelemről és lett második, miközben megnyerte a “nemzetközi” Szuperkupát és a Trofeo de Campeonest a Boca Juniors legyőzésével.

Az egykori kiváló középpályás aktív játékosként a Boca Juniorsban nevelkedett, először 2004 és 2006 között, később pedig 2013-tól 2019-ig erősítette a csapatot. Gago európai légióskodása során a Real Madrid, az AS Roma és a Valencia alkalmazásában fordult meg.

További dél-amerikai, főleg argentin labdarúgással kapcsolatos folyamatos, naprakész hírekért kövesd rendszeresen a Futballtangó oldalt!

fociclub

A Fiatal edző veszi át a Boca Juniors irányítását – sajtóhír bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.