Fiatalít a női bajnok

Öt juniorkorú játékos szerepel a következő idényben a bajnoki címvédő Uniqa Sopron női kosárlabdacsapatában. Az alapszakasz elsődleges célja a fiatalok beépítése, akár meglepő vereségek árán is.

L. G. Az Uniqa Sopron női kosárlabdacsapatának ügyvezetője, Török Zoltán a hagyományoknak megfelelően szurkolói ankéton jelentette be az együttes keretét a következő idényre. A bajnokcsapatból nem kevesebb mint nyolc játékos távozik, az érkezési oldalon ugyanakkor mindössze öten szerepelnek. A többi helyet ugyanis juniorkorú játékosok kapják meg.

Török Zoltán elmondta, hogy a szakmai stábbal olyan csapatot kívántak kialakítani, mely a rutin és a fiatalság egészséges elegye. A vezérelv az, hogy a klub jövőjét jelentő fiatalok újabb lépcsőfokot tehessenek meg, és mindamellett az Euroligában is előre tudjanak lépni.

Török Zoltán

Török Zoltán ügyvezető és Sterbenz László vezetőedző  •  Forrás: wb-sopron.com

A Sopron a fiatalítás jegyében vágott neki az előző idénynek, és a nemzetközi kupaporondon is rengeteg lehetőséget adott a húsz éven aluli játékosainak. A már a felnőttválogatottban is bemutatkozó Dubei Debóra (19) és a felnőttválogatott kerettagságáig eljutó Weninger Virág (18) az Euroligában és a magyar bajnokságban is bizonyított. Ők a következő idényben is komoly szerepet kaphatnak.

Hozzájuk csatlakozik az előző idényben az Euroligában is debütáló, de akkor még epizodista Böröndy Dominika (18) és az élvonalbeli bemutatkozásra váró Czukor Dalma (17), továbbá még egy játékos a juniorbajnokságot rendkívül magabiztosan megnyerő korosztályos csapatból, akit később választ ki a szakmai stáb.

Nem lesz tehát könnyű dolga Sterbenz László vezetőedzőnek, hiszen az eredményes szereplés mellett teljes csapatnyi fiatalt kell menedzselnie. Török Zoltán azonban biztos benne, hogy az ízig-vérig soproni, rutinos szakember megoldja a feladatot.

A bajnokság alapszakaszában a legfontosabb cél a fiatalok minél hatékonyabb beépítése. A klub vállalja azt a kockázatot, hogy annak következményeként akár több meglepő vereség is becsúszhat. A juniorok azonban csak akkor fejlődnek, ha megkapják a kellő játékperceket. A rájátszásra ugyanakkor már minden erővel a bajnoki címvédésre és a kupa visszahódítására szeretnének koncentrálni.

„A feladat összetett, de megoldható” – zárta a gondolatmenetét Török Zoltán.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS