Szép magyar sikereket hozott a sportlövők hétvégén, Szekszárdon rendezett nemzetközi felnőttversenye, a Hungarian Open: Gáspár Lalita (16) szombaton, Horváth Lea (15) vasárnap nyerte meg a légpuskaversenyt.
reb •Fiatalok nagy napjai – így foglalhatjuk össze a Szekszárdon rendezett Hungarian Openről szóló beszámolónkat. Tíz ország nagyjából 250 sportlövője gyűlt össze a hagyományos viadalra, amelyen jól szerepeltek az utánpótláskorú magyar sportolók.
Szombaton a juniorok és a felnőttek külön mérették meg magukat, a 16 éves Gáspár Lalita a profik között indult női légpuskában. Az idén csapatban felnőtt Európa-bajnok angyalföldi versenyző az alapversenyben 414,3 körrel az élen zárt, a fináléban pedig 204,6 körös teljesítménnyel előzte meg a horvát Tanja Perecet. A harmadik a komáromi Miskolczi Julianna lett.
A férfi puskások között Somogyi Péter mögött a 19 éves, a riói olimpián is szereplő Péni István remek, 627,8 körös eredménnyel második lett az alapversenyben, a finálé aztán hetedik helyet hozott (101,9 kör).
Vasárnap, az open, azaz nyílt program keretében már a juniorok és a felnőttek együtt mérették meg magukat, s újabb utánpótláskorú fiatal sikerének lehettünk szemtanúi.
Horváth Lea nemrég felnőttviadalon szerzett bronzérmet (annak apropóján hosszabban is írtunk róla), ezúttal viszont nem érte be a dobogó harmadik fokával: az első helyen zárt a puskások között. A Komárom mindössze 15 éves versenyzője a hatodik helyen jutott tovább az alapversenyből a fináléba, amelyben aztán 206,6 körös eredménnyel, majdnem másfél körös előnnyel múlta felül a francia Jennifer Olry-t.
A férfi puskában a 16 éves Pekler Zalán 625,8 kört lőtt az alapversenyben, s harmadikként kvalifikálta magát a fináléba. A nyolcas döntőben sem remegett meg a keze, s csupán öt tizeddel kapott ki a szombaton kisöbű szabadpuskában győztes, olimpiai bronzérmes francia Alexis Raynaud-tól. A 208,2 körös eredménnyel még Pénit is megelőzte, ő negyedik lett.
A női pisztolyosok versenyszáma is szép magyar sikereket hozott: a futócéllövők között többszörös junior világ- és Európa-bajnok Major Veronika (19) második, míg a Rióban szereplő, 18 éves Egri Viktória a harmadik lett.
„Dicséret illeti a fiatalokat, nagyon jól lőttek a hétvégén – értékelte a viadalt Győrik Csaba szövetségi kapitány a Nemzeti Sportnak. – A női pisztolyosok vasárnapi döntőjébe négy utánpótláskor versenyző jutott. Major Veronika az alapversenyben elért 384 körös teljesítményével beállította az egyéni csúcsát, és ezúttal is igazolta, hogy megérdemelten nyerte el itthon a 2016 legjobb női sportlövője címet.”
Az összes eredményt itt találja meg.
HUNGARIAN OPEN, SZEKSZÁRD
A juniorversenyek eredménye
Légpuska
Fiúk. 1. Kovács Csaba 207,7, 2. Pekler Zalán 205,6, 3. Denis Tomasevic 184,3
Leányok. 1. Hurai Viktória 206,6, 2. Horváth Lea 205,2, 3. Horváth Zoé 181,3
Pisztoly
Fiúk. 1. Agárdy Vilmos 194,7, 2. Nagy Máté 192,6, 3. Vareha Attila 171,6
Leányok. 1. Nagy Vivien 196,9, 2. Major Veronika 193,5, 3. Forrási Boglárka 174,7