Fiatalokkal (is) az olimpiáért

Alapos vérfrissítésen esett át a férfi kézilabda-válogatott, amely fiatalokkal a soraiban vág neki az olimpia szempontjából sorsdöntő lengyelországi Európa-bajnokságnak.

UP-info Május-júniusban még csupán ígéretnek tetszett, ami decemberre valósággá vált: az akkor újdonsült kapitány, Talant Dujshebaev a csapatépítés jegyében számos utánpótláskorú kézilabdázóval játszotta le az utolsó két Európa-bajnoki selejtezőt. Most kiderült: a kontinensviadalra utazó keret sem maradt fiatalok nélkül.

Helyet követelt magának a keretben 22. születésnapját a napokban ünneplő Faluvégi Rudolf és a februárban 21 éves, frissen a múlt év legjobb juniorjának választott Bánhidi Bence. Ráadásul az élet sérülés formájában félig a szakember helyett döntött: a rutinos Gulyás Péter a maródiak listájára került, a 20 éves Hornyák Péter pedig az utazók közé.

banhidimti_vajda_janos

Bánhidi Bencére már korábban is számított Talant Dujshebaev  •  Fotó: Vajda János/MTI

Nem véletlenül nyilatkozott úgy a csapatkapitány Nagy László, őt bizony megfiatalítják az ifjak.

„Ma már én vagyok a keret legidősebb tagja, de 34 évesen is csupán 25-27 évesnek érzem magam, a fiatalok extra motivációt adnak. A rutinos és a fiatal játékosok összhangja remek a csapaton belül. Sikeréhesek vagyunk, a célunk az olimpia, de lépésről-lépésre haladunk. Az első nagy feladatunk az Eb-n a Montenegró elleni találkozó, most a szombati nyitómeccsre koncentrálunk.”

A szövetségi kapitány talán a fiatalos lendületet is látva mondja: „Olyan válogatottunk van, amely alkalmas a jó szereplésre, de magas szinten kell teljesítenünk, ez természetes. Szeretem a kihívásokat, ezért is mondom, hogy nyolc mérkőzésben, nyolc döntőben szeretnénk pályára lépni.”

Hamarosan kiderül, meddig visz a lendület.

Megállapodás a jövő jegyében

A szövetség még decemberben megállapodást kötött a Szerencsejáték Zrt.-vel, amely ettől kezdve rendelkezik a szövetség alá tartozó klubok reklám- és marketingjogainak jelentős részével. A szerződés értelmében a cég egy bajnoki szezonra 3,259 milliárd forintot juttat az MKSZ-en keresztül a klubokhoz. Az egyesületektől elvárják, hogy a forrásokat kiemelten az utánpótlás-nevelésre vagy az infrastruktúra fejlesztésére fordítsák.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS