FIFA – Blattert tisztázták, korábbi elnökjelölt riválisát felfüggesztették

image

Joseph Blatter elnököt tisztázta, míg a szerdai tisztújító közgyűlés előtt három nappal az elnökjelöltségtől visszalépett Mohamed Bin Hammamot ideiglenesen felfüggesztette vasárnap a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) etikai bizottsága.

    A testület Blatterre vonatkozó felmentő ítélete azt jelenti, hogy a terveknek megfelelően szerdán megtartják az elnökválasztást, amelyen Blatter immár egyedüli jelöltként indul, így vélhetően negyedszer is megkapja a küldöttektől a bizalmat.
    Bin Hammam, az Ázsiai Labdarúgó Szövetség katari elnöke és Jack Warner FIFA-alelnök, egyúttal az Észak- és Közép-Amerikát, valamint a karibi térséget tömörítő konföderáció (CONCACAF) elnöke viszont teljes FIFA-vizsgálat elé néz, s annak lezárultáig az etikai bizottság felfüggesztette tagságukat.
    Bin Hammam május 10-11-én a karibi térség futballvezetőivel, köztük a trinidadi Warnerrel találkozott, a vizsgálat pedig azt hivatott eldönteni, hogy a katari elnökjelölt szavazatokért cserébe megvesztegetett-e valakit. A vizsgálatot pénteken kiterjesztették Blatterre is, miután Bin Hammam az ellene indított eljárás után ezt kérte, mert – ahogy a sajtószolgálata fogalmazott – "egyesek elmondása szerint Blatter tudott bizonyos karibi vezetőknek állítólagosan átutalt pénzekről, de nem tett ellene semmit."
    A két felfüggesztett sportvezető egyaránt tagadja, hogy bármi törvénybe ütköző dolgot tett volna.