FIFA, UEFA: 252 millió dollár a kluboknak

uefa.jpg

A Nemzetközi (FIFA) és az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Nyonban megállapodott arról, hogy a következő négy évben 252 millió dolláros kompenzációt fizetnek azoknak a kluboknak, amelyek játékosai válogatott tétmérkőzéseken szerepelnek.

A FIFA összesen 110 millióval – a 2010-es dél-afrikai tornán 40, négy évvel később pedig 70 -, az UEFA pedig 142 millióval – a nyári osztrák-svájci tornán 79 millióval – "engeszteli ki" a klubokat.
   
A szerződés értelmében a csapatok minden napért, amikor nélkülözni kénytelenek sztárjaikat, futballistánként 4000 eurót kapnak.
   
Az is eldőlt, hogy a jövőben a válogatottak selejtezőit szombaton és kedden rendezik (az eddigi szombat-szerda ritmus helyett), így a játékosoknak egy nappal több idejük marad a pihenésre a következő bajnoki meccsük előtt.   
   
Az európai topegyesületeket tömörítő G14 – amely gyakorlatilag egyedül harcolta ki ezeket a reformokat – valamint az európai klubfórum a nyoni találkozó után megszűnik, a két szervezetet az Európai Klubok Szövetsége (ECA) váltja fel. Ebben minden tagország képviselteti magát legalább egy olyan csapattal, amely folyamatos szereplője az európai klubtornáknak.

MTI/AP/dpa