Filipovics: a körülmények tetszenek

Még az ismerkedés elején tart, de a körülmények nagyon tetszenek a világ egyik legjobbjának számító Filip Filipovicnak, aki a múlt héten szerződött a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatához.

Az M1 aktuális csatornának adott hétfői interjújában az olimpiai-, kétszeres világ- és hatszoros Európa-bajnok klasszis többek között arról beszélt, hogy az új csapattársai között sok az ismerős arc, ám még idő kell ahhoz, hogy beilleszkedjen, és mindenkit megismerjen.

A 33 éves pólós elmondása szerint szeretne minél hamarabb beépülni a gárdába, melyben emberileg és szakmailag is a maximumot igyekszik nyújtani, hogy a lehető legjobban segítse a csapatot a célok elérésében.
Filipovics külön kitért Nagy Viktorra, a Szolnok vb- és Eb-győztes magyar kapusára, akivel állítása szerint csak a vízben vívtak óriási csatákat, a medencén kívül viszont jóban voltak. A szerb játékos viccesen megjegyezte, így, hogy csapattársak lettek, legalább az olimpiáig békében lesznek egymással, s majd a tokiói játékokon folytatódhat a korábbi rivalizálásuk.

Filip Filipovics pénteken a saját honlapján jelentette be, hogy egyéves szerződést kötött a magyar klubbal. A világ legjobbjának 2011-ben és 2014-ben is megválasztott pólós legutóbb az olasz Pro Reccónál szerepelt, melynél 2014-től játszott.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS