Filippo Galli ma 60 éves

Filippo Galli, a Milan korábbi védője ma ünnepli az 60. születésnapját.

Galli 1963. május 19-én született Monza városában, Olaszországban. A Milan utánpótlásából kikerülve 1983 szeptemberében egy Verona elleni 4-2-re megnyert meccsen debütált a Serie A-ban. Előtte egy évig a Pescara kölcsönjátékosa volt. A klubnál eltöltött 13 éve alatt számos hazai és nemzetközi sikert ért el a Milannal, mind Arrigo Sacchi, mind Fabio Capello irányítása alatt. Galli 5 olasz bajnoki címet, három BEK/BL-serleget, két Interkontinentális kupát, három Európai szuperkupát és négy Olasz szuperkupát nyert, valamint 325 tétmeccsen öltötte magára a Milan-mezt.

Kezdetben alapember volt a Milan védelmében Franco Baresivel, Mauro Tassottival illetve Paolo Maldinivel. Kulcsszerepet játszott az 1987/88-as Scudetto győzelemben, ugyanis a csapat 30 meccsen mindössze 14 gólt kapott a szezonban. A későbbi években Alessandro Costacurta személyében komoly posztriválisa volt a védelemben és ennek következtében kevesebb játékidő jutott neki, ám így is fontos sikerekben vállalt szerepet, mint például a 1994-es Bajnokok Ligája-győzelem. A Milan 4-0-ra nyert a fináléban és kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést, amelyen Galli a kezdőcsapat tagjaként lépett pályára.

Hosszú évek után 1996-ban távozott a Milanból és a Reggiana játékosa lett, ahol két évet töltött. Ezt követően a Bresciához szerződött, ahol az 1999/2000-es idényben feljutáshoz segítette a csapatot, míg 2001-ben sikerült kiharcolni az Intertoto-kupába való kvalifikációt. 38 évesen Gianluca Vialli kezei alatt egy szezonon keresztül a Watfordban játszott, majd visszatért Olaszországba és a Pro Sesto színeiben fejezte be pályafutását 2004-ben.

VÁLOGATOTT:

Ugyan az olasz felnőtt válogatottban egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára, ám 7 alkalommal szerepelt az U21-es nemzeti csapatban és tagja volt az 1984-es olimpián résztvevő olasz csapatnak – hasonlóan Franco Baresihez és Daniele Massaróhoz.

VISSZAVONULÁS UTÁN:

A játékospályafutásának befejezése után edző lett és a Milan utánpótlásában kapott munkát. 2008 és 2009 között Mauro Tassottival együtt Carlo Ancelotti segédjeként dolgozott. 2009-től egészen 2018-ig a Rossoneri akadémiájának koordinátora volt. Jelenleg a Parma alkalmazásában áll.

FILIPPO GALLI

ADATOK:

Születési dátum: 1963.05.19.
Születési hely: Monza, Olaszország
Poszt: középhátvéd
Eltöltött szezonok a Milanban: 13
Mérkőzések a Milanban: 325
Gólok a Milanban: 4

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1983.09.18. Milan-Verona 4-2
Serie B – 1997.08.31. Reggiana-Foggia 1-0
Olasz kupa – 1982.08.18. Pescara-Milan 1-1
BEK – 1988.09.07. Levski-Milan 0-2
UEFA kupa – 1985.09.18. Auxerre-Milan 3-1

MEGNYERT TRÓFEÁK:

Scudetto: 5 – (1987/88, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1995/96)
Olasz szuperkupa: 4 – (1988, 1992, 1993, 1994)
BEK/BL-serleg: 3 – (1988/89, 1989/90, 1993/94)
Európai szuperkupa: 3 – (1989, 1990, 1994)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)

Isten éltesse sokáig!