FINA: a szerbek világ-, és Európa-bajnoka négy évet kapott kokainfogyasztásért

Mint ismeretes a szerb világ-, és Európa-bajnok vízilabdázó még februárban egy doppingellenőrzés során akadt fent, amikor kokain nyomait találták a szervezetében. A FINA ma kiadott közleményében négy évre tiltotta el a sportolót.

Nikola Radjen novosti.rs

Még februárban egy válogatott mérkőzés után doppingellenőrzésre hívták a szerb klasszist. A vizsgálat kokain nyomait mutatta ki a szervezetében, ezek után azonnal felfüggesztette a FINA Radjen játékjogát. A sportoló azóta beismerte tettét, egyúttal jelezte, kész mindenben együttműködni az illetékes szervekkel. A ma kiadott FINA közlemény arról tájékoztat, hogy az előzetes feltételezések igaznak bizonyultak, a Nemzetközi Úszó Szövetség négy éves eltiltással sujtotta a játékost. Nikola Radjen-nek 21 napja van felebbezni az ítélet ellen.

A játékos páratlan karriert futott be. 2009-ben világbajnok lett, még 2012-ben Eindhovenben és tavaly Budapesten Európa-bajnok, a nem mindennapi címek mellett ötszörös Világliga-győztes és két olimpiai bronzzal is büszkélkedhet.

Sz. B.

Fotó: Novosti.rs

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS