Finnországi vendégjáték

Egy héten át Finnországban vendégeskedik a fiú és a leány serdülők röplabda-válogatottja. A cél a felkészülés az augusztusi Olimpiai Reménységek Versenyére.

Lakner Gábor A közelgő kánikula elől a hűvös finnországi nyárba menekülnek szerdán fiatal röplabdázóink, vagyis a fiú- és a leány-serdülőválogatott, amely – az utazást is beleszámítva – egy hetet lesz távol, edzőtáborozik a Kuortanéban található olimpiai központban. A két korosztályos fiúválogatott kapcsolata nem újkeletű, hiszen mindkét csapat vendégül látta már a másikat, idén pedig a lányok is bekapcsolódtak a programba.

Osb röpi fiú

Az országos serdülőbajnokság döntője után a válogatottban bizonyíthatnak a fiatalok

„Nagyszerű körülmények között, remek csapattal dolgozhatunk együtt, a lehetőség egészen biztosan előremozdítja a korosztályos válogatottat és a magyar röplabdázást is. Természetesen mi is vendégül látjuk a finneket, akik augusztusban tíz napig készülnek velünk. Remélem, hosszú távon is gyümölcsöző lesz a két ország kapcsolata” – mondja Tomanóczy Tibor, a fiú-serdülőválogatott szövetségi edzője.

A fiúk másfél hete, a lányok három napja készülnek együtt Dunaújvárosban, és abban a fiúk és a lányok edzője is egyetért, hogy eléggé kifacsart állapotban kapták meg a játékosokat.

„Látszik, hogy nemrég rendezték meg az országos döntőket, van olyan játékosunk, aki egymás után négy hétvégén is pályára lépett, ahogy olyan is, aki múlt héten még élvonalbeli osztályozót játszott a csapatával. Az elszántsággal nincs gond, próbáljuk fizikálisan azonos szintre hozni a játékosokat, és megtalálni a megfelelő szerkezetet” – vázolja fel a teendőket Csizmadia Szabolcs, a leány-serdülőválogatott szövetségi edzője. A lányok közül többen hiányoznak sérülés miatt, ami egyben lehetőséget jelent a fiatalabbaknak, hogy beépüljenek a csapatba.

Mindkét együttes az augusztusi Olimpiai Reménységek Versenyére készül, Finnországból hazatérve pedig folytatja a közös munkát. A fiúk Dunaújvárosban nemzetközi tornán lépnek pályára, amelyen Izrael és Finnország korosztályos csapata már biztosan részt vesz. A lányok egy hetet Gödöllőn edzenek a közös magyar-szlovák rendezésű Eb-re készülő juniorválogatottal, majd a két leánycsapat a hagyományos pulai tornán méreti meg magát.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS