Fiola: „Nem jó, hogy kéthetente más posztokon kell játszanom” – Szalai Attila tudja, mi igaz a vele kapcsolatos átigazolási hírekből

Péntek délelőtt a Telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatót a Nemzetek Ligája-mérkőzésekre készülő magyar válogatott két védője, Fiola Attila és Szalai Attila. A MOL Fehérvár FC játékosa a nyilatkozata elején elmondta, hogy hétfőn és kedden a csapattal edzett, aztán volt egy kis izomfáradtsága, úgyhogy az elmúlt napokban külön dolgozott és hétfőn csatlakozik újra a társakhoz.

– A tavalyi Európa-bajnokság mérkőzéseiből és az Anglia elleni idegenbeli vb-selejtezőből lehet erőt meríteni – folytatta Fiola arra vonatkozóan, hogy mit vár a négy kőkemény NL-találkozótól. – A következő meccseken nem mi vagyunk az esélyesek, de csapategységgel és ha mindenki 100 vagy 120 százalékot nyújt, akkor lehet esélyünk egy-egy találkozón. Ehhez szerencse is kell, reméljük, hogy tudunk majd meglepetést okozni. Fizikálisan jó állapotban vagyok, fejben vagyok kicsit fáradtabb, hosszú volt az elmúlt félév nekem. Felfrissülni nagyon nem lehetett, egy hét szünet volt és aztán ezen a héten kezdtük is a munkát az itthon játszó játékosokkal. Tizenegy nap alatt négy meccset kell játszanunk, kemény erőfeszítéseket igényel, de a csapatban van minőség és az egység is rendben van. Bízom abban, hogy a tavalyi Eb-hez méltóan fogjuk teljesíteni ezeket a találkozókat.

Az univerzális játékos a franciák elleni tavalyi góljával kapcsolatban elmondta, neki nem a góllövés a feladata, az Eb-meccseken balszélsőként kapott szerepet, az egy olyan szituáció volt, hogy nem volt ballábas játékosunk és neki kellett ott játszani.

– Mostanában legtöbbször belső védőt játszottam, onnan nehezebb kapuba találni. De ha lehetőségem lesz rá, akkor mindenképpen jó lenne gólt lőni, azt az érzést semmi más nem adja vissza, de az nem az én feladatom lesz. Valamilyen szinten hátrány és előny is, hogy több poszton vagyok bevethető.

Összességében, hetven százalékban azt mondanám, hogy ez előny, viszont az, hogy minden második héten más pozícióban kell játszanom, az nem jó, de próbálok mindig ott jól teljesíteni, ahol számolnak velem.

Ha lehetne választani, akkor inkább a belső védőt szeretem jobban – folytatta Fiola, aki arról is szót ejtett, hogy az angolok ellen csak gyermekek lehetnek a lelátón. –Ha visszagondolok a Covid miatti zártkapus meccsekre, akkor nagyon szép eredményeket értünk el, úgyhogy ez lehet előny is. Egy labdarúgó számára azonban akkor az igazi egy mérkőzés, ha minél többen vannak a stadionban, ezzel én is így vagyok. Reméljük, minél több gyerek és felnőtt kísérő ki tud látogatni a meccsre.

Ha jól játszunk, merünk játszani, de kikapunk 3-2-re, akkor senki nem fog szólni egy szót sem,

de ha nem merünk játszani és arra törekszünk, hogy kihúzzuk egy döntetlennel, aztán kapunk egy gólt és rossz játékkal vereséget szenvedünk, az kívülről sem néz ki jól és nekünk sem jó. Sportemberek vagyunk, minden meccsen győzni akarunk, de nem mi vagyunk a favoritok ilyen találkozókon. Bátran kell játszani, ahogyan a németek és a franciák ellen is, ebben az esetben bárki ellen felvehetjük a kesztyűt.

Fiolát után a Fenerbahce légiósa, Szalai Attila következett, aki a Malatyaspor elleni múlt hétvégi bajnokin tért vissza a pályára a sérülését követően.

Szalai újra százszázalékos. Fotó: mlsz.hu

– Nagyon jól éreztem magam a pályán, örülök, hogy végre újra tudtam játszani. Jól érzem magam, rengeteget dolgoztam azon az elmúlt időszakban, hogy újra a pályán lehessek, a vállsérülésem helyre jött, abszolút százszázalékos állapotban vagyok. Úgy gondolom, már az első meccsen bevethető állapotban leszek fizikálisan is, ezzel nem lesz probléma – mondta a 24 éves védő, majd ő is a Nemzetek Ligájában ránk váró feladatokkal folytatta. – A tavalyi Eb-n is Európa topjátékosai ellen léphettünk pályára és jó teljesítményt tudtunk nyújtani, felvettük velük a harcot, idén is hasonló cipőben járunk. Ugyanazt szeretnénk átélni, mint tavaly. Nem mondanám, hogy valamelyik meccset jobban várom, mint a többit. Mindhárom együttes hatalmas játékerőt képvisel, illetve rendkívül jó játékosokból áll. Az angolok és a németek ellen már pályára léptem, pozitív emlékeim vannak, leszámítva a hazai vereséget az angolok ellen, de a Wembleyben nagyon jó teljesítményt nyújtottunk és jó eredményt értünk el, míg Németországban is jól teljesítettünk.

Örülünk, hogy gyerekek jöhetnek a stadionba Anglia ellen, sokkal jobb lesz így játszani, mintha teljesen zárt kapu lenne.

Aztán a németek ellen nagyon várjuk a szurkolóinkat, reméljük, hogy telt ház előtt tudunk majd szerepelni, hiszen nagyon nagy szükség van a buzdításukra és ez az egyetlen lehetőség, hogy itthon szurkoljanak nekünk. 

Szalai újságírói kérdésre reagálva azt válaszolta, számára is nagyon hiányzik a gól a válogatottban, de rengeteget dolgozik és bízik abban, hogy a következő helyzetét tudja majd értékesíteni. A Fenerbahce játékosa végül reagált a vele kapcsolatban folyamatosan felmerülő átigazolási pletykákra is.

– Szerintem ez egy játékosnak mindig nagy megtiszteltetés és jó visszaigazolás, hogy jó úton jár, de próbálom ezeket kizárni és csak a klubomra és a válogatottra fókuszálni. Nem foglalkozom átigazolási pletykákkal, de az ügynökeimmel és a klubbal való beszélgetéseim során tudom, hogy mi a valós helyzet, hogyan is állunk – zárta Szalai.

Interjú a Fradi visszavonuló ex-csapatkapitányával: “Nem tartottam magamat egy nagy tehetségnek”