Fischer Mihály: Egy edző annyit tud segíteni, amennyire a tanítványát ismeri

A karatés Hárspataki Gábor a tokiói olimpián bronzérmet szerzett a 75 kilogrammosok között, ebből az alkalomból edzőjével, Fischer Mihállyal beszélgettünk, aki amellett, hogy tagja felnőtt válogatott szakmai stábjának, irányítja a korosztályos nemzeti csapatot is.

Itthon meglepetésnek számított a karatéka Hárspataki Gábor olimpiai bronzérme. Önöknek is az volt?

Volt egy két éves időszak, miután az olimpiai kvalifikáció megkezdődött, és ezeken a tornákon ugyanazok a versenyzők indultak, mint most Tokióban, így az erőviszonyokat jól fel tudtuk mérni. Gábor általában előkelő helyen végzett ezeken a viadalokon, ha nem szerzett érmet, akkor is bejutott a legjobb négy vagy nyolc közé, tehát folyamatosan közel volt az élvonalhoz. Sőt, volt olyan időszak a pandémia előtt, mikor ötödik helyig tornázta fel magát az olimpiai ranglistán. Minden jel arra mutatott, hogy benne van a lehetőség, meglepetésember lehet Tokióban. Ugyan nem ő volt a legesélyesebb, nem tőle várták az aranyat, de számolni kellett vele. Én úgy kalkuláltam, hogy a pontszerző hely elvárás lehet, de a dobogó is reális, és végül így is alakult. Tudtuk, a bronzérem benne van, ha fényesebb érmet szerez, az már csoda.

Az olimpiai elődöntő előtt Hárspataki Gábor úgy nyilatkozott, hogy „Jöhet szembe bárki, szét fogom verni!” Mindig ilyen elszánt?

Gábort már utánpótlás korában nagy reménységnek tartották, miután rengeteg érmet szerzett a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon. És be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, felnőttként is szép eredményeket ért el, ami alapot adott neki, de a magabiztosság mindig is benne volt a személyiségében. Egyébként nagyon vidám, jó kedélyű ember, aki ösztönösen küzd, sportolóként is rengeteg jó tulajdonsága és képessége van. Ugyanakkor nem szokott feltétlenül ennyire biztos lenni magában, de az olimpia hangulata kihozta belőle, eksztázisba került, és az eufórián túl nyilván azt is pontosan érezte, nem biztos, hogy lesz-e még esélyünk egy újabb olimpián bizonyítani. Egyszóval sok tényező volt, ami kihozhatta ezt belőle.

Mióta dolgoznak együtt Hárspataki Gáborral?

Több mint tíz éve, az összes jelentős érmét már együtt szereztük. Emlékszem, Gábor tizennégy éves lehetett, mikor az egyik korosztályos világbajnokságon megismerkedtünk, és bár akkor és ott nem jött ki neki a lépés, felfigyeltem rá, mert érezhető volt a tehetsége és elszántsága. A nyár után kaptam egy hívást tőlük, hogy edzőt akarnak váltani, és velem képzelnék el a közös munkát. Ez így is történt, és gyorsan meg is lett az eredménye, mert abban az évben már korosztályos vb-bronzot szereztünk.

Mi tanítványának a legnagyobb erőssége?

Az egyik legnagyobb erénye a jó genetika. Rettentően dinamikus, atletikus, aki mindenre képes a testével, nem okoz számára problémát semmilyen technika elvégzése. Másodsorban az ösztönösség és a kreativitás, ezek kombinációja határozza meg a sikereit. És persze az a látásmód, amit kívülről kap tőlem, igyekszem az optimális keretek között tartani ezt a fajta ösztönösséget. Képes vagyok megtalálni az egyensúlyt kettőnk szemlélete között, ez teszi hatékonnyá a kettőnk kapcsolatát.

Miben merül ki a közös munka?

A miénk nem egyszerű edző–tanítvány kapcsolat, hanem kicsit apa–fiú is, ami erősebb kötelékké teszi. Több időt tölt velem, mint a családtagjaival, ami a heti tíz edzésnek köszönhető, amelynek nyolcvan százalékát én irányítom, de van külön erőnléti edző, dietetikus és sportpszichológus. A sportszakmai részt viszont én koordinálom, ami a gyakorlatban mindennapi edzést igényel.

A bronzérmes Hárspataki Gábor a férfi karatésok 75 kilogrammos súlycsoportjának eredményhirdetésén a Nippon Budokan arénában. Fotó: MTI/Kovács Tamás

A harcművészetben, a küzdősportban miben és mennyi segítséget tud nyújtani az edző?

Ez nálunk picit személyesebb, már csak azért is, mert én a tatami széléig kísérem a versenyzőmet. Gábor személyiségét jól ismerem, már tudom, mire van szüksége, mikor kell erősítenem őt, mikor kell hagynom, az idő során pontosan kialakult, mi a szerepem. Szerintem abban, hogy egy edző mennyit tud segíteni, a kulcs az, mennyire ismeri a tanítványát. A nagy segíteni akarás akár teherré is tud válni, ezért kell megtalálni az egyensúlyt, hogy mindig tudjon mibe kapaszkodni. Gábor például olyan típus, aki igényli a több pihenést, és úgy tud hasznos munkát végezni, ami majd kijön a küzdelmek során. Hiába tenném én máshova a súlypontot, vagy terhelném őt máshogy, figyelembe kell venni az adottságait, és az alapján kell felkészíteni. Versenyen nem kell őt menet közben túlinformálni, de vannak pontok, amikor kicsit elbizonytalanodik, ilyenkor kell, hogy megkapja tőlem azt a segítséget, ami átlendíti.

Mennyire változtatta meg a pandémia az életüket?

A felkészülés periódusait meg kellett változtatni, mert folyamatosan maradtak vagy csúsztak el versenyek, így nehéz volt belőni a csúcsformát. Ezért kicsit hullámoztattam a felkészülést, így próbáltunk végigvinni egy évet. De a járvány időszaka inkább pszichésen volt nehéz, nem az állandó munka miatt, hanem mert hosszan kitolták a bizonytalan időszakot. Sokszor több hónap várakozás után derült ki, hogy mégsem utazunk sehova, de a munkát nem lehetett abbahagyni, még lazítani sem rajta. Márpedig egy sportolónak a bizonytalanság a legnehezebb, mert ha van egy rendszer, ahhoz könnyebben tud alkalmazkodni. De ezzel nem akarunk takarózni, és nem is tehetjük meg, hiszen mindenkinek ugyanilyen volt az elmúlt időszaka, ebből kellett kihoznunk a legjobbat.

Az olimpiai bronzérem megszerzése után mi a következő lépés?

Az olimpia után egy hónap pihenőt kap, én kedden utazom a válogatottal Finnországba, a korosztályos világbajnokságra. Szeptembertől Gáborral a felnőtt világbajnokságra koncentrálunk, amely novemberben lesz Dubajban. A célunk, hogy ott is komolyabb eredménnyel debütáljon, hiszen felnőtt világbajnokságról még nincs érme. A távlati célunk pedig a 2023-as budapesti világbajnokság, hogy itthon, hazai közönség előtt küzdhessen a vb-aranyért. A sportág most mutatkozott be az olimpián, az viszont még bizonytalan, hogy 2024-ben, Párizsban is ott lesz-e a programban. Nekünk ezért is volt olyan fontos Tokió. De ha bennmarad, akkor természetesen a cél az olimpia. Ráadásul sok magyar fiatal van, aki odaérhetne, így a tapasztalatunkkal talán tudnánk segíteni a következő generáció felkészítésében is.

(Magyar Edzők Társasága / Vincze Szabolcs)

A karatés Hárspataki Gábor bronzérmes