Fő futamos győzelemre hajt Michelisz Marokkóban

WTCC

2016. május 4. szerda, 19:40

Ha csak az új vonalvezetésből indulok ki, papíron egész szezonban Marokkóban lesz a legjobb esélyünk egy Fő futamos győzelemre.

Az autóversenyzés még csak álom volt, semmi több. Tizenkilenc évesen versenyautót még nem is vezettem, viszont másodéves voltam a pécsi egyetemen. Mérnök-informatikusnak tanultam, és éppen azon tűnődtem, hogy fel kellene adni. Könnyű döntés lett volna, de persze elfogadható magyarázatom nem volt, amivel a szüleim elé állhattam volna. Az egész dilemma kiváltó oka a következő szó volt: Assembly. Egy programozási nyelv, amire képtelen volt ráállni az agyam. Meg is buktam belőle. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Utána tényleg úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne hagyni az egészet. De végül valahogyan megcsináltam, a legnehezebb vizsgám volt mind közül.

Akkor én megkaptam az új és újabb esélyt az élettől, most a marokkói verseny nálam is tiszta lappal indul. Évek óta úgy keltem útra az afrikai túra előtt, hogy „essünk túl rajta”, nem szerettem a pályát, a környezetet és az eredmények sem jöttek. Ezúttal viszont kifejezetten várom ezt a hétvégét.Kellett ehhez egy vadonatúj pálya, aminek most a WTCC lesz az első nagy nemzetközi versenye, és ami köszönőviszonyban sincs az elődjével. A régi marokkói vonalvezetés hosszú egyenesekből és kemény féktávokból állt. A mostani mindössze kb. három kilométeres körön ellenben rövid egyenesek, nyújtott és lassú kanyarok, sikánok követik egymást.

marokkó

A leghosszabb egyenes alig 500 méteres, nem nagyon fogunk 200 km/h fölé gyorsulni. A Hondának sokkal jobban fekszik ez a pálya, mint az előző. Ha csak a vonalvezetésből indulok ki, papíron egész szezonban Marokkóban lesz a legjobb esélyünk egy Fő futamos győzelemre. A célokat is ennek tudatában fogalmazom meg, szeretnék az időmérőn legalább a Q3-ba bekerülni, és a Fő futamon felállni a dobogóra. A jelenlegi információk alapján erre reális esélyem is lehet.

Múlt héten Olaszországban Monteiróval együtt szimulátoron már ismerkedtem az új pálya kezdetleges változatával. A program szimulációja valószínűleg nem volt teljesen élethű, a kerékvetők, a rázókövek nem biztos, hogy ugyanott voltak, mint a valóságban. Arra viszont nagyon jó volt ez a lehetőség, hogy kialakult egy kezdeti ritmusom a pályával kapcsolatban, ráéreztem, hogy milyen hosszúak az egyenesek, milyen kemények a féktávok, hogyan következnek egymás után a kanyarok. Az időmérőnek és a rajtoknak ezúttal is kulcsfontosságú jelentőségük lesz, mert szűk a hely az aszfalton, és mivel nem érünk el nagy sebességet, a féktávokon is nehezebb lesz előzési manőverekbe kezdeni. Csak egy-két olyan pontja van a körnek, ahol be lehet szúrni az elöl haladó mellé, de ezek is a balesetveszély kockázatával járnak.

simulator

A Honda malmára hajthatja a vizet, hogy 30 kilóval könnyebbek leszünk, mint legutóbb a Hungaroringen voltunk. Ennek köszönhetően egyértelműen gyorsul majd valamennyit az autónk, ugyanakkor nagy jelentőséget nem tulajdonítok neki az erőviszonyok tekintetében. És ezt pontosan a Hungaroringen történtek miatt írom, ahol a 70 kilós pluszsúlyunk ellenére is egy körön talán a legközelebb voltunk a Citroënhez. Valószínűleg ennyit jelentett, hogy a tél folyamán végig maximális ballaszttal teszteltünk, és erre a forgatókönyvre finomhangoltuk a beállításokat, így a Honda most elbírja a büntetősúlyokat is. Alapvetően továbbra is Citroën-dominanciát várok annak ellenére, hogy ezúttal csak 40 kilót kaptunk, de mint már mondtam, az esély ott lesz előttünk akár a győzelemre is.

A MAROKKÓI VERSENY PROGRAMJA

Péntek

11:30 – WTCC teszt (30p)

Szombat

8:00 – WTCC Első szabadedzés (30p)

10:30 – WTCC Második szabadedzés (30p)

14:00 – WTCC Időmérőedzés (20p+10p+Q3)

15:30 – WTCC MAC3 csapatidőfutam (30p)

Vasárnap

11:15 – WTCC Nyitó futam (14 kör)

16:15 – WTCC Fő futam (15 kör

Forrás: www.formula.hu – RSS