Foci Eb: Jön a negyeddöntők legnagyobb rangadója – ezekkel a tippekkel tömheted meg a zsebedet a belga-olaszon*

Pénteken két negyeddöntővel folytatódik az Európa-bajnokság, a játéknap legjobban várt találkozója pedig az egyaránt remek formában lévő Belgium és Olaszország összecsapása lesz.

Az olaszok 2018 szeptembere, azaz 31 mérkőzés óta veretlenek, a csoportkört százszázalékos mérleggel zárták, míg a nyolcaddöntőben ugyan a vártnál jobban megizzadtak Ausztria ellen, de hosszabbításban végül kiharcolták a továbbjutást. Jó hír Roberto Mancini szövetségi kapitány számára, hogy a csapatkapitány, Giorgio Chiellini újra százszázalékos edzésmunkát tudott végezni a héten, így visszakerülhet a védelem tengelyébe. A világranglista élén álló belgák azonban aggódhatnak, hiszen két kulcsjátékos, Kevin De Bruyne és Eden Hazard játéka továbbra is kérdéses, pályára lépésükről a legutóbbi hírek szerint közvetlenül a mérkőzés előtt születik majd végleges döntés.

Ilyen előzmények után ismét megvizsgáltuk a TippmixPro kínálatát és kiválasztottunk néhány esélyesnek tűnő tippet erre a találkozóra.

A háromesélyes fogadás is egyértelműen mutatja, hogy kiegyenlített csata várható, hiszen Belgiumra 3,15-ös odds érhető el, míg a döntetlen 3,10-es, az olasz győzelem pedig 2,50-es szorzóval fizet. Úgy érezzük, hogy a négy negyeddöntő közül ezen a találkozón van a legnagyobb esély arra, hogy nem a rendes játékidőben dől el a továbbjutás sorsa, így érdemes lehet a döntetlenre fogadni.

Talán az sem lesz meglepetés, ha mindkét csapat, de elsősorban az olaszok a biztonságos és szervezett védekezésre fognak törekedni, így nem várható gólzápor, a 2,5 gólnál kevesebb opció 1,54-es oddsért minden bizonnyal egy nyerő tipp lehet a TippmixPro oldalán.

Ugyanakkor a nagy tét miatt kemény párharcokra és sok szabálytalanságra is lehet számítani, ezért afelé hajlunk inkább, hogy a büntetőlapok száma 3,5-nél több lesz, ez a lehetőség a TippmixPro oldalán 1,83-as szorzóval fizet.

(*Szponzorált tartalom, partnerünk a Szerencsejáték Zrt.)