Fogadalmat tett a tbiliszi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon (EYOF) szereplő magyar csapat

BringaSport – 2015.07.21 – Július 25. és augusztus 1. között kerül megrendezésre az idei Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) a grúziai Tbilisiben. Ma, kedden délelőtt a magyar csapat eskütételen vett részt a Magyar Olimpiai Bizottság épületében. A Magyar Kerékpársportok Szövetsége négy sportolót nevezett az EYOF-ra: László Tamara (KSI), Dian Ábel (Tipográfia TE), Karl Ádám (Tipográfia TE) és Molnár Gábor (BVSC-Zugló). A magyar bringás csapat vezetője Kaló Viktor lesz.

A fogadalom szövegét Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó mondta elő, aki az ünnepségen úgy fogalmazott: bízik benne, hogy a Grúziában versenyző fiatalokból idővel minél többen leteszik a névjegyüket a felnőttek között. Sydney aranyérmese szerint az EYOF egyfajta „tanulóolimpiának” tekinthető, ahol tehetségeink belekóstolhatnak abba, milyen nyomás alatt kell majd rajthoz állniuk azokon a viadalokon, melyeken már valóban az eredmény lesz az elsődleges. Felidézte, milyen lámpaláz tört rá Atlantában a 100 méteres mellúszás döntőjében, ám abból is tudott építkezni, olyannyira, hogy 200 méteren dobogóra állhatott. Ezért is kérte arra az EYOF-csapat tagjait: egy pillanatig se kételkedjenek magukban, hanem kellő önbizalommal méressék meg magukat.

_SZP5286

Dr. Nagy Zsigmond, a tbiliszi magyar csapat vezetője kiemelte, érmek tekintetében nincs előre megfogalmazott elvárás, csupán annyi, hogy minden versenyző a lehető legjobbat hozza ki magából.

A Magyar Olimpiai Bizottság nemzetközi igazgatója aláhúzta, ilyen sportolói létszámban, 81 fővel még nem képviseltettük magunkat a multisporteseményen, ami sokat elárul a magyar sport erejéről.

A sportvezető külön felhívta a figyelmet a zéró tolerancia elvére, hangsúlyozva, hogy a MOB szigorúan fellép a dopping ellen, és ennek jegyében valamennyi indulónk átesett doppingellenőrzésen a kiutazás előtt, negatív eredménnyel.

Az első nyári EYOF-nak 1991-ben Brüsszel adott otthont, Grúziában már a tizenharmadik kiadást rendezik meg – hogy aztán a tizennegyediken 2017-ben Győr lássa vendégül Európa legjobb fiatal sportolóit.

_SZP5314

A július 25. és augusztus 1. között tartandó multisportesemény programjában kilenc sportág szerepel: atlétika, kerékpár, kosárlabda, kézilabda, tenisz, judo, torna, úszás és röplabda. Magyarország csupán röplabdában nem képviselteti magát.

A (közel)múlt kötelezi a mieinket: két éve Utrechtben a negyedik helyen zártunk az éremtáblázaton 8 arannyal, illetve 3-3 ezüsttel és bronzzal, csupán Oroszország, Nagy-Britannia és Franciaország előzött meg minket.

A grúz fővárosban hét magyar bíró, illetve játékvezető működhet közre: tornában és kézilabdában kettő-kettő, míg kosárlabdában, judóban és úszásban egy-egy.

(MOB/czo, fotó: MOB/Szalmás Péter)

Forrás: www.bringasport.hu – RSS