Fogy a levegő Kulcsár Krisztián körül, pedig “nem lenne rossz srác”

Már kilencen megvonták a bizalmukat a Magyar Olimpiai Bizottság elnökségének 14 tagja közül a testület elnökétől, Kulcsár Krisztiántól, a sportvezetőt azonban nem olyan fából faragták, aki feladná a küzdelmet a csütörtöki, december 30-i rendkívüli közgyűlés előtt. Hogyan jutott idáig négy év leforgása alatt a tiszteletre méltó testület?

Kulcsár Krisztián (fotó: Index / Bodnár Patrícia)

Lapunk úgy tudja, a Magyar Olimpiai Bizottság tizennégy tagú elnökségéből már kilencen – a két alelnök, Deutsch Tamás és Schmidt Gábor, továbbá Gyurta Dániel, Kovács Antal, Magyar Zoltán, Markovits László, Pálinger Katalin, Vári Attila és Wladár Sándor – aláírták azt a dokumentumot (egészen pontosan heten, plusz ketten rövidesen aláírják), amely Kulcsár Krisztián elnök elmozdítását szorgalmazza, és már csak a vívósporthoz kötődő tagok – Schmitt Pál, Kamuti Jenő, Imre Géza, maga Kulcsár és az elnökségbe csak nemrégiben bekerült gátfutó Baji Balázs – nem csatlakoztak a többséghez, ők is inkább csak sportági szolidaritásból.

A makacs küzdő hírében álló Kulcsár azonban nem adja fel,

és persze jól teszi, mert az egy dolog, hogy kik írták alá ezt a bizonyos dokumentumot, és megint más, hogy december 30-án, csütörtökön 11 órakor a Larus Rendezvényközpontban esedékes rendkívüli közgyűlésen hogyan szavaznak ezek az emberek. Meg aztán nem is az elnökség vonhatja meg a bizalmat Kulcsártól, erre kizárólag a jelen pillanatban 55 tagú közgyűlés jogosult. (Bár állítólag ott is többségben vannak a Kulcsár távozását szorgalmazók.) És azt sem árt megjegyezni, hogy a 14 elnökségi tag közül csak heten MOB-tagok is egyben, azaz csak az elnökség fele szavazásra jogosult 30-án.

Ahogy azt minapi cikkünkben megírtuk, Kulcsár autokratikus vezetői stílusa egyre kevésbé nyerte el a MOB-tagok tetszését, akik persze maguk is tehettek arról, hogy gyakorlatilag megszavazták a saját kizárásukat a szervezetből, hiszen jobbára el sem olvasták a tagság létszámcsökkentését szorgalmazó elnöki előterjesztést. Pontosabban nem voltak tisztában azzal, mi módon akarja feltölteni Kulcsár a tagság 115-ös létszámát. Az általam megkeresett tagok is elismerték, hogy az éberségük nem volt a csúcson, másképp fogalmazva Kulcsár kijátszotta az éberségüket. 

Ugyanakkor az Indexnek megszólaló MOB-tagok egybehangzóan állították, hogy a Kulcsár mögött állók, Szalay-Berzeviczy Attila főtanácsadó és Vékássy Bálint főtitkár térítették – a megkérdezettek szóhasználatával – „rossz útra” a MOB-elnököt, aki amúgy – megint csak idézzük – „nem lenne rossz srác”. (Bár Szalay-Berzeviczy lapunknak azt állítja, őt Vékássy három éve kiszorította ebből a szerepkörből.)

(Ch. Gáll András – A teljes írás az index.hu/sport tárhelyen követhető.)

Post Views: 3