Földrengésre ébredt a mezőny, Michelisz a 2.

WTCC

2015. szeptember 12. szombat, 03:17

Kora hajnalban földrengés rázta meg Motegi környékét, ám ez sem zökkentette ki a tegnap remeklő Hondát: Gabriele Tarquini újabb edzéselsőséget gyűjtött be, Michelisz Norbi pedig ismét második lett.

Magyar idő szerint szombat hajnali fél 3-kor vette kezdetét a túraautó-vb első „igazi” szabadedzése Motegiben, amely előtt két fontos hír is napvilágot látott. Egyrészt a japán helyszínt 5,3-es erősségű földrengés rázta meg az éjjel, amelyre a pilóták által a közösségi oldalaikon közzétett bejegyzések alapján közül többen is felébredtek – érdekesség, hogy a térség csak nemrég szabadult meg egy tájfuntól. Másrészt pedig kiderült, hogy Tiago Monteiro és Nicky Catsburg autóiban motort kellett cserélni a portugáliai ütközésük következtében elszenvedett sérülések miatt, így mindketten a rajtrács végéről vághatnak majd neki a holnapi első futamnak.

Tarquini_Motegi_WTCC

A tegnapi teszten elért kettős sikerük után ma is jól kezdtek a Hondák: az első tíz perc után Gabriele Tarquini vezetett Michelisz Norbert előtt, míg Tiago Monteiro a negyedik helyet foglalta el Sebastien Loeb Citroënje mögött. Ez a sorrend sokáig nem is változott, vélhetően a beállítások finomhangolásával foglalatoskodtak a csapatok és versenyzőik. Végül aztán a fináléban sem tudta senki megelőzni az éllovasokat, így a 2009-es világbajnok újabb edzéselsőséget gyűjtött be, az idején még az utolsó körében is javító zengős pilóta pedig a tegnapi eredményét lemásolva a szombati napot is másodikként kezdte. Loeb és Monteiro mögött sorakozott a többi Citroën Muller, Bennani, Ma, López sorrendben, míg a top10-be két Lada fért még be Huff és Catsburg révén. Az oroszoknál most debütáló, s egy ízben a sóderágyat is megjáró Nicolas Lapierre a 16. helyen zárt.

A WTCC programja itthoni idő szerint reggel öt órakor folytatódik az utolsó tét nélküli gyakorlással.

Az 1. szabadedzés végeredménye:

1. Gabriele Tarquini Honda Civic WTCC 1:57.127    
2. Norbert Michelisz Honda Civic WTCC 1:57.765 0.638 0.638
3. Sébastien Loeb Citroën C-Elysée WTCC 1:57.988 0.861 0.223
4. Tiago Monteiro Honda Civic WTCC 1:58.074 0.947 0.086
5. Yvan Muller Citroën C-Elysée WTCC 1:58.228 1.101 0.154
6. Mehdi Bennani Citroën C-Elysée WTCC 1:58.308 1.181 0.080
7. Ma Qing Hua Citroën C-Elysée WTCC 1:58.419 1.292 0.111
8. José María López Citroën C-Elysée WTCC 1:58.626 1.499 0.207
9. Rob Huff LADA Vesta 1:58.716 1.589 0.090
10. Nicky Catsburg LADA Vesta 1:58.720 1.593 0.004
11. Hugo Valente Chevrolet RML Cruze TC1 1:58.795 1.668 0.075
12. Tom Chilton Chevrolet RML Cruze TC1 1:58.883 1.756 0.088
13. Tom Coronel Chevrolet RML Cruze TC1 1:59.236 2.109 0.353
14. John Filippi Chevrolet RML Cruze TC1 1:59.549 2.422 0.313
15. Stefano D’Aste Chevrolet RML Cruze TC1 1:59.720 2.593 0.171
16. Nicolas Lapierre LADA Vesta 1:59.819 2.692 0.099
17. Grégoire Demoustier Chevrolet RML Cruze TC1 2:00.293 3.166 0.474

Forrás: www.formula.hu – RSS