Fontos győzelmet aratott Varga Tamás együttese

Szeged - SZTE Szeged-Dunaújváros női OB I-es vízilabda-mérkőzés, SZUE-ban.
Fotó: Karnok Csaba

A női OB I-ben a Szeged legyőzte a Tatabányát.

Szeged - SZTE Szeged-Dunaújváros női OB I-es vízilabda-mérkőzés, SZUE-ban. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Az eddig pont nélkül szerénykedő Szeged fogadta a három egységgel rendelkező Tatabányát a női Ob I 7. fordulójában.

Nos, jól kezdett Varga Tamás együttes, hiszen Lengyel Dominika jóvoltából elhúztak 4-0-ra. Ezek után tartotta a

Tisza-parti együttes ezt a különbséget és végül, az elején megszerzett előny döntött a végén, hiszen a Szeged 12-8-ra győzött.

A lányok átérezték, hogy nagyon fontos most nyerni, és meg is van rá a sanszunk. Számunkra ez rangadó volt, amelyen végig fegyelmezetten játszottak a lányok, mindent megvalósítottak, amit megbeszéltünk, ráadásul az ellenfél taktikai váltására is rögtön tudtunk reagálni – nyilatkozta Varga Tamás a delmagyar.hu-nak.

Női Ob I., 7. forduló:

Szeged SZTE-RB-Tatabánya 12-8 (4-0, 2-2, 2-1, 4-5)
Gólszerzők: Lengyel Dominika 6, Botka 2, Lengyel A. 2, Damnjanovics 1, Tóth P. 1, ill. Zantleitner N. 4, Vaszari 2, Pintér 1, Bicskei 1

Női Ob I., 7. forduló, további program:

November 24., szombat:
FTC-Telekom-Dunaújvárosi Egyetem-Maarsk Graphics
ZF-Eger-Hungerit-Szentes, Eger

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS