Fontos meccsek jönnek – vélemények a BL találkozók előtt

Champions League logo bluetext 20132014

Ma több sorsdöntő meccset játszanak a BL-ben. Az Egernek és a Rijekának is sorsdöntő lehet az egymás elleni összecsapás, a Barceloneta pedig ma megvállthatja a budapesti repülőjegyét.

Champions League logo bluetext 20132014

Mint tegnap arról beszámoltunk, ma három igen fontos mérkőzést rendeznek a BL-ben.

Az Eger ha még versenyben kíván maradni a csoport első helyéért győzni kell, Dabrowski Norbert sem áll másként a mérkőzéshez.: A helyzet ugyanaz, mint egy fordulóval ezelőtt. Meg kell nyerni az utolsó két játéknapot, hogy elérjük a célhainkat. Tudjuk, hogy a Rijeka egy nagyon erős ellenfél. Ez a Bajnokok Ligája a legjobb csapatokkal. Büszke vagyok rá, hogy itt lehetünk. – fejezte be a hevesiek mestere. 

Amennyiben az Eger nyer és a Barceloneta is, kialakulhat a BL hatos mezőnye egy fordulóval a zárás előtt, ezt pontosan jól tudják a katalánok is. Chus Martin a Barceloneta vezetőedzője eképp látja az esélyeiket a montenegrói túrára: Nagyon fontos mérkőzés lesz számunkra. Csak a győzelem az elfogadható, ha ott akarunk lenni a budapesti Final Six-ben. Tiszteljük a Jadrant, fiatal csapat, nagyon nehéz legyőzni őket otthon.

A B-jelű hatosban a Szolnok látogat a Nyéki uszodába. A Tisza-partiak is győzelmi kényszerben vannak, Varga Dénes a csapat játékosa, így látja az esélyeket: Várom a mérkőzést, nem lesz könnyű mérkőzés. Legutóbb négy góllal tudtunk nyerni. Remélem egy jó játékot tudunk most is produkálni.

Három mérkőzés könnyűnek ígérkezik, hiszen az Olympiakosz a Spandau-t fogadja, a Pro Recco a Partizanhoz látogat, míg a Jug a sereghajtó Galatasarayt látja vendégül.

Bajnokok Ligája, a 9. játéknap programja:

A-csoport

16.00 Olympiakosz Pireusz – Spandau 04

19.00 Jadran Herceg Novi – Barceloneta

19.30 ZF-Eger – Primorje Rijeka (Digi Sport 2, élő)

Tabella:

1. Olympiakosz Pireusz 18 pont
2. ZF-Eger 15 pont
3. Barceloneta 12 pont
4. Primorje 11 pont
5. Spandau 4 pont
6. Jadran Herceg Novi 3 pont

B-csoport

18.00 Jug Dubrovnik – Galatasaray

18.00 Partizan Belgrád – Pro Recco

20.00 A-Híd OSC Újbuda – Szolnoki Dózsa Közgép

Tabella:

1. Pro Recco 19 pont
2. Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 18 pont
3. Jug Dubrovnik 16 pont
4. A-HÍD OSC-Újbuda 9 pont
5. Partizan 7 pont
6. Galatasaray 1 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS