Fontos változás: Egy évvel később rendeznek Európa Liga-döntőt a Puskás Arénában

Tavaly márciusban döntött úgy az UEFA Végrehajtó Bizottsága, hogy 2022-ben Magyarországon, a Puskás Arénában játsszák le az Európa Liga döntőjét, ám az Európai Labdarúgó Szövetség pénteki döntése alapján

egy évvel később, azaz 2023-ban fog otthont adni a második számú kupasorozatnak a budapesti stadion.

Az EL következő kiírásának fináléjánál Sevilla lesz a rendező, majd három év múlva a dublini Aviva Stadion második alkalommal adhat otthont a sorozat döntőjének, ugyanis 2011-ben ott mérkőzött meg egymással két portugál csapat, és az FC Porto végül 1-0-ra legyőzte az SC Bragát. Továbbá az is eldőlt, hogy az EL 2025-ös döntője Bilbaóban lesz.

Az UEFA honlapja szerint az ír fővárosra és a baszk városra is azért esett a választás, mert az idei, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon az eredeti tervekkel ellentétben egyetlen mérkőzést sem rendezhettek meg a világjárvány miatt.

Az UEFA azt is bejelentette, hogy Isztambulban rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023-as döntőjét. Az európai szövetség (UEFA) közösségi oldalának pénteki bejegyzése emlékeztet, hogy eredetileg a sorozat idei fináléját játszották volna a török városban, de a koronavírus-járvány miatti szigorú korlátozások következtében a Chelsea és a Manchester City végül Portóban mérkőzött meg egymással.

A meccset a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató londoniak nyerték 1-0-ra. A 2022-es és 2024-es házigazda, vagyis Szentpétervár és London változatlan maradt, a 2023-as BL-döntőre kijelölt Münchennek viszont 2025-ig kell várnia a legrangosabb európai kupasorozat utolsó meccsének megrendezésére. (MTI/csakfoci.hu)

Különleges terv jelent meg a 2030-as világbajnokság rendezésével kapcsolatban