Force India: Nem játszunk a biztonsággal

F1

2015. július 28. kedd, 14:22

Szerző: Strommer Benjamin

Két nagy baleset is fűződött a Force Indiához a hétvégi Magyar Nagydíjon, nem csoda, hogy egyesekben felmerült: az F1-es csapat talán áldozott a biztonságból a sebesség kedvéért?

Az első eset rögtön a péntek délelőtti szabadedzésen történt, amelyen Sergio Perez hátsó felfüggesztése eltörött, a pilóta elveszítette az irányítást, korlátnak ütközött és többször megpördült. A futamon pedig másik versenyzőjük, Nico Hülkenberg autóját érte hasonló probléma: első szárnya a célegyenesben szakadt le, a pályáról kiszaladva a gumifalba csapódott. Miatta küldték be a verseny további képét meghatározó biztonsági autót is.

Elsőre úgy tűnik, a probléma okát az alkatrészek gyengesége okozta, a csapat azonban ezt cáfolta. Otmar Szafnauer műveleti igazgató a kerékvetőkre vezette vissza a meghibásodásokat, felhozta Kimi Raikkönent is, akinek szabadedzésen szintén leszakadt első szárnya. „Véleményem szerint ennek is köze van ahhoz a különleges terheléshez, amelyet csak itt, ezen a pályán kapnak a kerékvetőkön áthaladva az autók. Sehol máshol nem tudjuk hasonló terhelés mellett tesztelni az egyes elemeket, csak itt, mivel tényleg teljesen egyedi a pálya ezen a téren” – fogalmazott.

Mindenesetre sokakban gyanút fogott egy furcsa egybeesés: tudniillik a Force India csak az előző verseny, a Brit Nagydíj óta használja B-autóját, amely érezhetően gyorsabb a korábbi futamokon szereplő alapmodellnél. A csapat a bajnokság ötödik helyén áll, amely fennállásuk legjobb eredménye lehet egy nehezen induló szezon végén, de nem sokkal lemaradva a Lotus és Toro Rosso jön mögöttük. Innen már csak egy lépés azt feltételezni, hogy a csapat lazított eddigi biztonsági normáin, hogy ezen az áron gyorsítsa autóját.

„Mi nem játszunk a biztonsággal” – jelentette ki határozottan a német Bild megkeresésére Szafnauer. Emlékeztetetett, a második szabadedzésen egyik autójukat sem küldték pályára, amivel egyértelműen értékes adatot veszítettek, amíg nem bizonyosodtak meg a probléma okáról. „Ezt már pénteken is megmutattuk, mikor nem engedtük ki Hülkenberget addig, amíg nem tudtuk Perez bukásának okát. Ez nem ismétlődhet meg újból.”

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: