Förch Női Magyar Kupa: Fradi-Honvéd a szerdai döntőben

Május 18-án, szerdán két kupadöntőnek is otthont ad a nemrégiben átadott Tiszaligeti Stadion Szolnokon: a Förch Női Magyar Kupa fináléja előtt az Amatőr Kupa döntőjét rendezik meg.

A Förch Női Magyar Kupa-döntő egyik résztvevője, a másodosztályú Budapest Honvéd a DVTK Vénusz elleni egygólos győzelemmel kezdte a kupaküzdelmeket, majd a második fordulóban a Nyírség Női Sport Club ellen már tizenegy góllal bizonyult jobbnak. A folytatásban az elsőosztályú Kóka FNLA és az ETO FC Győr ellen – alacsonyabb osztályú csapatként – a döntetlen is elég volt a továbbjutáshoz. A Honvéd ellenfele, a Ferencváros a második fordulóban kapcsolódott be a küzdelmekbe: az UTE ellen hengerelt, kilencgólos győzelemmel kezdett, majd megismételte a 9-0-ás eredményt a Monor ellen is. Az elődöntőben az MTK Hungária elleni 1-1-es döntetlennel, pontosabban az azt követő tizenegyespárbaj megnyerésével jutott a fináléba.

– A Ferencvárosnak nincs gyenge pontja, akár a cserejátékosokat bevetve is jobb csapatot tud kiállítani, mint mi. Másodosztályú csapatként a döntőben legfeljebb egy százalék esélyünk lesz ellene, de megpróbálunk élni ezzel a minimális sansszal, és megnyerni a mérkőzést – mondta Nikandisch Hossein, a Honvéd vezetőedzője.

Ferencvárosi kollégája, Dörnyei Balázs azt emelte ki, hogy csapata már többször bizonyította, egyetlen mérkőzést sem vesz félvállról, függetlenül attól, hogy ki az ellenfél.

– A rájátszás utolsó mérkőzése, az ETO elleni tízgólos győzelem jó példa volt arra, hogy a lányok mindig nyerni akarnak, és az eredménytől, az ellenféltől függetlenül mindent megtesznek, hogy minél több gólt szerezzenek. Maximálisan komolyan vesszük a mérkőzést, nem tartok attól, hogy kihagy a koncentráció, csak mert másodosztályú riválissal mérkőzünk a kupadöntőben – így Dörnyei Balázs.

A 18.00 órakor kezdődő női finálé előtt, 15.00 órától a férfiaké lesz a főszerep, ekkor rendezik meg az Amatőr Kupa döntőjét, amelyben – a szokásoknak megfelelően – a Magyar Kupában a legtovább jutó amatőrcsapatok mérkőznek meg egymással. Idén a nyolcaddöntőig menetelő Internationale CDFSE és az egy körrel korábban búcsúzó Géderlak lesz a két résztvevő. Az Internationale CDFSE erőnyerőként kezdte az első kört a Magyar Kupában, majd a Hajdúböszörményt magabiztosan, 5-1-re győzte le. A harmadik körben a III. Kerületet múlta felül szoros mérkőzésen 2-1-re, majd a folytatásban a Tiszaújváros búcsúztatta a pestieket egy egygólos mérkőzésen. Az „Inter” ellenfele, a Géderlak szintén erőnyerőként kezdte a kupaküzdelmeket, majd a Tiszakanyár együttesét búcsúztatta. A harmadik körben már egy elsőosztályú nagycsapat ellen lépett pályára a Géderlak, de a Lokit nem sikerült legyőznie, 3-0-ra alulmaradt a debreceniek ellen.

Az 500 forintos belépők mindkét mérkőzés megtekintésére feljogosítanak, a jegyeket elővételben a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, valamint a meccs napján a helyszínen is meg lehet vásárolni.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS