Fordított és 4-2-re nyert a Milan a Novara ellen

A Milan szerda délután 4-2-re legyőzte az olasz harmadosztályban szereplő Novara együttesét az előszezon első felkészülési mérkőzésén. Lucas Paquetá két alkalommal volt eredményes, míg Pierre Kalulu és Emil Roback bemutatkozott a csapatban.

Az összecsapást Milanellóban rendezték zárt kapuk mögött két 20-20 perces félidőkkel. Stefano Pioli meglehetősen felforgatott kezdőcsapatot küldött pályára, ugyanis az első csapatból számos játékos válogatottbeli kötelezettségét teljesíti. Zlatan Ibrahimovic kezdő volt és csapatkapitányként vezette ki a csapatot a meccsre, ami nem kezdődött túl jól. A vendég együttes szűk negyedórát követően már kétgólos előnyre tett szert, köszönhetően Bellich duplájának.

A 25. percben szépített a Milan. Ibrahimovic átadását követően Paquetá a kapus mellett a kapuba gurított, majd hat perccel később Laxalt egyenlített, a gólpasszt Roback adta. A 2-2-es rendes játékidőt követően egy 20 perces hosszabbítás jött, amelyen előbb Calabria, majd 10 perccel később Paquetá vette be az ellenfél kapuját.

Végül a felkészülési mérkőzés a piros-feketék 4-2-es győzelmével zárult.

MILAN – NOVARA 4-2 (2-2)

Időpont: 2020.09.02. 17:00
Helyszín: Milanellói edzőközpont
Gólszerzők: Paquetá (2), Laxalt, Calabria ill. Bellich (2)

KEZDŐCSAPATOK:

MILAN (4-2-3-1): A. Donnarumma – Kalulu (Bennacer), Duarte, Hernández, Laxalt – Calabria, Kessié – Halilović (Bellodi), Paquetá, Tonin (Roback) – Ibrahimović (Capanni).

Cserék: Jungdal, Moleri; Stanga; Michelis, Mionić, Sala; Capone.

NOVARA (4-3-3): Marricchi (Pallavicini); Pagani, Bove, Bellich, Cagnano; Collodel, Nardi, Hrkać (Rusconi); Bortolussi, Zunno (Cisco), Gonzalez (Pinotti).

Cserék: Spada; Baldi; Schiavi; Piscitella, Tordini. All.: Banchieri.

A MILAN GÓLJAI:

Paquetá első gólja:

Laxalt gólja:

Calabria gólja:

Paquetá második gólja:

ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS