Mark Webber csapattársát, Sebastian Vettelt megelőzve megszerezte a Koreai Nagydíj pole pozícióját, az ausztrál pilóta utolsó köre jól sikerült, míg világbajnok csapattársáé nem.
Vettel az időmérő edzés utolsó etapjáig megállíthatatlannak tűnt. Az első és a második etapot megnyerte, az utolsó etapban első köre három tizedmásodperccel bizonyult jobbnak ellenfelei teljesítményénél.
De ekkor Webber, aki az előzetes sorrendben a harmadik helyen állt, fél másodperces javulást ért el és 1:37.242-vel megnyerte az időmérő edzést. Ez az eredmény a Red Bull motorszállítója, a Renault 200. Formula-1-es pole pozíciója.

Vettel utolsó köre nem volt elég gyors, a gyenge első szektor után már nem tudott javítani. Webber 0.074 másodperces előnnyel szerezte meg a pole pozíciót, annak ellenére, hogy a szabadedzésen problémákkal küzdött.
Fernando Alonso kiszorult az első rajtsorból, Webber jó köre és Lewis Hamilton feljavulása után, a világbajnoki pontversenyt vezető pilóta így csak a negyedik helyről kezdheti meg a vasárnapi versenyt.
A Lotus jó formát mutatott, Kimi Räikkönen és Romain Grosjean az ötödik és hetedik helyen végzett, közéjük Felipe Massa ékelődött be. Nico Hülkenberg a Force Indiával a nyolcadik helyen zárt, megelőzve Nico Rosberget és Michael Schumachert.
Az időmérő edzés korai szakaszában több meglepetés is történhetett volna, de végül a legkomolyabb dráma az lett, hogy Jenson Button nem jutott a harmadik etapba.

A McLaren pilótája a második etapban futott első körében hibázott, majd 0.005 másodperccel maradt el a bejutó helytől, mert sebességváltó probléma miatt Daniel Ricciardo Toro Rossójával leparkolt a pálya mellett és sárga zászlót lengettek.
Az első etap vége sem alakult jól a McLaren számára, egyik pilóta sem került az első tízbe. Hamilton volt az egyik olyan pilóta, aki az első szakaszban nem használta a szuperlágy abroncsot, míg a többiek sokat gyorsultak a lágyabb keveréken, a brit pilóta a 17. helyre csúszott vissza. A McLaren nem reagált, a boxban ültek, de Hamilton tovább tudott jutni, mert Bruno Senna utolsó köre nem volt elég gyors, így a Williams pilótája mellett a két Caterham, Marussia és HRT esett ki. Senna csapattársa, Pastor Maldonado a 15. helyen zárt.
Alonsónak fel kellett tennie már az első etapban a szuperlágy abroncsot, de így is csak a 16. helyen végzett.
A Sauber a 12. és 13. helyen végzett, míg Paul di Resta a forgalom miatt a 14. helyen zárt.
A mezőny végén záró Narain Karthikeyan fékprobléma miatt nem futott gyors kört.
A 2012-es szezon 16. versenye, a Koreai Nagydíj helyi idő szerint vasárnap, 15 órakor veszi kezdetét.

Koreai Nagydíj – Időmérő végeredménye:
| Hely | Versenyző | Csapat | Idő | Kör |
| Q3 | ||||
| 1 | Mark Webber | Red Bull | 1’37.242 | 17 |
| 2 | Sebastian Vettel | Red Bull | 1’37.316 | 13 |
| 3 | Lewis Hamilton | McLaren | 1’37.469 | 16 |
| 4 | Fernando Alonso | Ferrari | 1’37.534 | 19 |
| 5 | Kimi Räikkönen | Lotus | 1’37.625 | 17 |
| 6 | Felipe Massa | Ferrari | 1’37.884 | 16 |
| 7 | Romain Grosjean | Lotus | 1’37.934 | 20 |
| 8 | Nico Hülkenberg | Force India | 1’38.266 | 18 |
| 9 | Nico Rosberg | Mercedes | 1’38.361 | 17 |
| 10 | Michael Schumacher | Mercedes | 1’38.513 | 18 |
| Q2 | ||||
| 11 | Jenson Button | McLaren | 1’38.441 | 11 |
| 12 | Sergio Perez | Sauber | 1’38.460 | 13 |
| 13 | Kamui Kobayashi | Sauber | 1’38.594 | 14 |
| 14 | Paul di Resta | Force India | 1’38.643 | 15 |
| 15 | Pastor Maldonado | Williams | 1’38.725 | 16 |
| 16 | Daniel Ricciardo | Toro Rosso | 1’39.084 | 13 |
| 17 | Jean-eric Vergne | Toro Rosso | 1’39.340 | 14 |
| Q1 | ||||
| 18 | Bruno Senna | Williams | 1’39.443 | 9 |
| 19 | Vitaly Petrov | Caterham | 1’40.207 | 7 |
| 20 | Heikki Kovalainen | Caterham | 1’40.333 | 10 |
| 21 | Charles Pic | Marussia | 1’41.317 | 8 |
| 22 | Timo Glock | Marussia | 1’41.371 | 8 |
| 23 | Pedro de la Rosa | HRT | 1’42.881 | 7 |
| 24 | Narain Karthikeyan | HRT | ———- | 1 |
A Koreai Nagydíj rajtrácsa:



