Forma-1-es világbajnokkal erősödik a Forma-E mezőnye

Jacques Villeneuve (Fotó: Price / XPB Images)

Jacques Villeneuve (Fotó: Price / XPB Images)

Az 1997-es esztendő bajnoka a múlt héten már pályára vitte a monacói alakulat elektromos autóját a franciaországi Paul Ricard versenypályán, ez a gyakorlás pedig szinte azonnal meggyőzte a feleket, pénteken ugyanis hivatalossá vált, hogy a kanadai lesz Stéphane Sarrazin csapattársa a széria második szezonjában. Villeneuve 2006-ban intett búcsút a királykategóriának, a versenyzéssel azonban nem hagyott fel, teljes szezont viszont egyik általa kipróbált géposztályban sem futott.

„Legutóbb 10 éve vezettem együléses versenyautót ilyen pályákon, viszont olyan ez [a formaautókkal való versenyzés] mint a biciklizés, nem lehet elfelejteni” – kezdi mondandóját a negyvennégy éves sportember. „Tavaly, akárhányszor összefutottam a versenyzőkkel, azt mondták, a Forma-E egy rendkívül érdekes kategória! Izgatott vagyok, mert a csapaton belül is nagyszerű a hangulat, ennek pedig komoly szerepe lesz. A csapat egyik mérnöke egészen véletlenül egy olyan srác, akivel már dolgoztam a pályafutásom elején. A csapattársam is ismerem, megbízunk egymásban!”

A Venturi Automobiles első embere, Gildo Pastor természetesen örömmel fogadta a tizenegyszeres futamgyőztest, kinek érkezése komoly érdeklődést generálhat, érkezése pedig nemcsak a csapat, hanem a második évére készülő Forma-E számára is marketingértékkel bír. „Boldogan szeretném üdvözölni Jacques Villeneuve-öt! Ő az első Forma-1-es világbajnok, aki pilótaként csatlakozott a Forma-E mezőnyéhez” – kezdi nyilatkozatát a szakember.

„Jacques 1997-ben megszerezte a Forma-1-es világbajnoki címet, és számos győzelmet jegyzett a királykategóriában, de az Indianapolisi 500 mérföldesen aratott diadalát sem fogják elfelejteni, ahogyan az IndyCarban elért sikereit sem. Monacóban nőtt fel, gyermekkorában az útja több alkalommal is keresztezte a miénket, szóval biztosra veszem, hogy otthon fogja érezni magát a csapatnál. Nagyon boldog vagyok, hogy egy ilyen tapasztalt és tehetséges kettőssel vághatunk majd neki a szezonnak” – zárta gondolatát a csapatvezető.

Forrás: www.telesport.hu – RSS