Az utóbbi időben ismét megszaporodtak a pletykák, hogy Felipe Massa a gyenge teljesítménye miatt elvesztheti az ülését a Ferrarinál, a brazil pilóta szerint azonban a csapat továbbra is maximálisan mögötte áll.
Massa a szezon első öt futamán nem igazán boldogult az F2012-es versenyautójával, így mindössze 2 pontra futotta az erejéből, ezzel szemben a csapattársa, Fernando Alonso 61 ponttal, holtversenyben Sebastian Vettellel vezeti a bajnokságot. Ezek után nem meglepő, hogy Maranellóból a Spanyol Nagydíjon olyan hírek érkeztek, hogy Massanák a lehető legrövidebb időn belül össze kell szednie magát, ha maradni akar. A brazil pilóta szerint azonban egyáltalán nem olyan vészes a helyzet, hiszen a legutóbbi futamokon már egyáltalán nem volt messze Alonsótól.
„Úgy gondolom, hogy nekünk azt is figyelembe kellene venni, hogy Fernando fantasztikusan vezet jelenleg, remek formában van, talán tökéletes” – nyilatkozta Massa.
De vajon maga az érintett brazil pilóta hogyan is érzi a helyzetét a csapatban, a Ferrari továbbra is megfelelően támogatja őt? „Teljes mértékben igen, én úgy érzem, hogy az egész csapat mögöttem áll” – nyilatkozta Massa. – „Nyilvánvalóan nem elégedettek az eredményekkel, hiszen én sem vagyok az, de mi mind ki akarunk jutni ebből a helyzetből és vissza akarunk térni a normál kerékvágásba. Ez lehetséges, és az biztos, hogy én is ezt akarom és azt is tudom, hogy a csapat segítségével ezt meg is fogjuk tudni oldani.”