Lewis Hamilton a Spanyol Nagydíj időmérő edzésén az első helyet szerezte meg, ám mivel nem tudta teljesíteni az időmérő edzésen levezető körét a rajtrács végére sorolták vissza. Csapattársa, Jenson Button a 10. helyről kezdheti meg a futamot.
Jenson Button:
„Többet vártam a mai időmérő edzéstől, valójában nem tudom, mi ment rosszul. Az autó sebessége erős, ahogy Lewis megmutatta.
Tegnap a lágy keveréken mi voltunk a leggyorsabbak és úgy gondoltam, ma is versenyképesek leszünk – de ez nem így volt és nem tudjuk, miért. Szenvedtem a tegnapitól eltérő egyensúllyal.
Az időmérő edzésen túlkormányzott volt az autó, majd az utolsó körömben – amikor állítottunk az első szárnyon – alulkormányzottá vált!
Nem egy tökéletes nap, amikor a 11. helyet szerzed meg, de remélem, este kiderül, mit tudunk tenni az egyensúllyal a holnapi versenyre.
Azt hiszem, a mai napot egy nehéz napnak lehetne nevezni.”
Lewis Hamilton:
„Micsoda csalódás. A mai időmérő edzés az egyik legjobb, melyet valaha is teljesítettem – az egész autó simán ment – fantasztikus érzés volt. A csapat fantasztikus munkát végzett a fejlesztésekkel – így szeretnék óriási köszönetet mondani a McLaren Technológiai Központban dolgozóknak, akik éjt nappallá téve dolgoztak az új fejlesztéseken.
A levezető körben azonban mérnököm azt mondta, álljak meg a pályán és nem tudtam miért. Később azt hallottam kizártak az időmérő edzésről, ez természetesen csalódás volt.
De most, a holnapra kell készülni, azt hiszem egyértelmű, hihetetlenül nehéz versenyünk lesz. Ahogy mindig, most sem adom fel és mindent beleadok. Ez azt jelenti, szeretnék jó eredményt elérni itt, Spanyolországban: örömteli ide jönni versenyezni és a támogatás, melyet kapok, csodálatos.
Ahogy mindig mondom és teszem, bármilyen pozícióból rajtolok, mindig kiadom a versenyen a lelkem.”
Martin Whitmarsh, csapatfőnök:
„Nem meglepő hallani tőlem, hogy a mai nap nagy csalódás volt a Vodafone McLaren Mercedes számára.
De ha a pozitívumokkal kell kezdeni, akkor ma és tegnap is autónk gyorsaságot és stabilitást mutatott ezen a pályán, Jenson különösen gyors volt tegnap, Lewis pedig ma.
De amikor az utolsó edzés elérkezett ma délután, saját bevallása szerint Jenson és mérnökei nem találtak megfelelő beállítást és gumioptimalizációt, ennek eredményeként a 11. helyen végzett. Lewis ezzel ellentétben csodálatos harmadik etapot futott ma, folytatta sziporkázását az időmérő edzésen.
Azonban nem tudott beérni a boxba levezető körén – és miután a versenybírák nem fogadták el vis major álláspontunkat nem tudunk a büntetés ellen mit tenni.
Célunk ennek következtében, hogy holnap annyi pontot szerezzünk, amennyit lehet és minden bizonnyal Jenson és Lewis a 2012-es Spanyol Nagydíjat szokásos harcias szellemével kezdi meg.”



