Forma-1 szezonelőzetes – 2008

Rövidesen kezdetét veszi a 2008. évi Formula-1-es világbajnoki sorozat, ennek apropójaként nem árt, ha röviden felvázoljuk, mit is várhatunk el a csapatoktól a téli felkészülést követően.

A vetélytársak véleményével alátámasztva a papírforma az idei szezont megelőzően azt mutatja, hogy a Ferrari bombaformában tér vissza a versenypályákra s a tavalyi évvel ellentétben domináns szerepet tölthet be a mezőny tagjai közt, melynek köszönhetően megismételhetik tavalyi diadalukat.

Mindezt persze merész dolog kijelenteni, hiszen technikai sport lévén a Formula-1-ben pillanatok alatt fordulhat a kocka, mint történt az többek között 2005-ben is, az azonban mindenképpen borítékolható, hogy a maranellói gárda idén is nagyon odateszi magát.

Sokat várnak az F2008-astól

A csapat elsőként, már január 6-án bemutatta a nagyközönségnek F2008-a konstrukcióját, melynek tervezésekor a vörösök megpróbálták kiküszöbölni annak elődjét a szezon egészében végigkísérő gyermekbetegségeket, mint pl. a túl hosszú tengelytáv okozta hátrányokat, illetve, hogy az F2007-es hihetetlenül érzékenyen reagált mindenféle légköri zavarra, különösen, amit egy esetleges elöl haladó autó keltett, így talán érthető, miért szenvedett Räikkönen és Massa, amikor előzésre került volna a sor.

Michael Schumacher és számos szakember távozásával a csapat komoly strukturális változásokon esett át, melyet az idei évben újabb csapaton belüli mozgások követnek. A gárdát korábban irányító Jean Todtot ugyanis a márka vezérigazgatói pozíciójába léptették elő, így helyét a komoly szakmai múlttal rendelkező Stefano Domenicali veszi át. De említhetnénk még a technikai igazgatóvá kinevezett Aldo Costát, vagy Mario Almondót, aki 2008-ban már műveleti igazgatóként segíti a Ferrarit.

Vajon sikerül duplázni?

Ami a versenyzőket illeti: a csapat idén is a jól bevált Räikkönen – Massa párossal vág neki a világbajnokság küzdelmeinek (bolondok lettek volna változtatni), de egyre inkább úgy fest, hogy Räikkönen továbbra is No.1. pozícióból várhatja a rajtot, hiszen egy olyan nehéz év után, mint a tavalyi volt, a finn pilótára tekinthetünk elsőszámú favoritként a száguldást megelőzően. Massa számára azonban továbbra is ott lesz a lehetőség a bizonyításra, azonban nem szabad elpocsékolni az esélyt, különösen, ami az első futamokat illeti, hiszen Domenicali nem követi el ugyanazt a hibát, mely tavaly a legfőbb rivális McLaren vesztét okozta…

Na igen, a McLaren. Paprikás szezont hagytunk a hátunk mögött, s különösen a wokingi gárda feje felett gyülekeztek több ízben is esőfelhők, akár a 2007-es esztendőt méltán beárnyékoló kémbotrányt, akár a csapaton belüli rivalizálást – melynek köszönhetően az istálló kezei közül sikeresen kicsúszott az egyéni bajnoki cím – említjük. Ebben a beharangozóban nem szeretnénk foglalkozni egyik esettel sem, mindenki döntse el, hogy mit gondol a dolgokról, a megfelelő tények ismeretének hiányában úgy sem kaphatunk reális képet a történésekről.

Ami az idei évet illeti, nagy kérdőjel lebeg Lewis Hamilton csapata felett, hiszen akárki akármit mond, 100 millió dollár nem kis veszteség egy olyan gárdának, mely nem sokkal ezelőtt dollármilliárdokat ölt saját központja kifejlesztésébe. S ha már a fejlesztéseknél tartunk, a kevesebb rendelkezésre álló összeg mellett a csapat ígéretet tett arra, hogy nem fejleszt azon területeken, melyeket úgymond kapcsolatba hozták azzal a bizonyos 780 oldallal. Igen ám, ezt azonban nem felügyeli senki, hiszen a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) részéről az ügy lezártnak tekinthető még akkor is, ha az olasz és brit hatóságok továbbra is nyomoznak az ügy kapcsán. Ezen fejlesztéseket csapaton belül korlátozni pedig valljuk be, nagy butaság lenne, hiszen a McLaren van olyan jó csapat, hogy saját erejéből is képes lenne előrelépéseket tenni, más kérdés, hogy megkönnyítve saját dolgát, időt és pénzt spórolva óriási előnyre tett szert a Ferrari adatainak ismeretével…Már amennyiben ismerték…Hagyjuk!

Kovalainen a McLarenben

Hamilton tovább folytathatja ámokfutását az ezüstszürke csapatban, köszönhetően többek között annak, hogy csapattársnak egy olyan versenyzőt kapott, aki kellőképpen gyors ahhoz, hogy segítse a csapatot és stabil eredményeket hozzon, viszont a brittel szemben – aki már második évét tölti jelenlegi csapatánál – mindenképpen hátrányt szenvedhet. A sors furcsa iróniája, hogy a finneket nem éppen a másodhegedűs pozíciójukról ismertük meg a Formula-1-ben, így Kovalainenen a sor, hogy bizonyítsa tehetségét és adott esetben megszorongassa csapattársát. A tavalyi eset azonban 100%-ig állítható, hogy nem fog megismétlődni.

A konstruktőri versenyben a második helyet megöröklő csapat, a BMW-Sauber tovább folytathatja az élmenők üldözését, s amennyiben sikerült további előrelépéseket tenni ebben a rendkívül konstans fejlesztési programban – mert valljuk be, régen láttunk a Formula-1-ben olyan csapatot, mely ennyire észszerűen építi fel „karrierjét" -, úgy komoly esélyük lehet arra, hogy megszerezzék hőn áhított első futamgyőzelmüket a királykategóriában. Azt azonban ne feledjük, hogy az utolsó lépeseket a legnehezebb megtenni, s mint a csapat tagjai is hangsúlyozták, komoly és mindenekelőtt merész aerodinamikai módosításokat kellett végrehajtani, mely közel sem biztos, hogy a várt eredményt hozza. A csapat ugyanis az első tesztek alkalmával rendkívül sokat szenvedett az új autó, az F1.08-as egyensúlyával, melyen a szezonnyitóra némiképp sikerült javítani, de közel sem futottak bíztató köridőket a téli felkészülés alatt. A német-svájci istálló a folytonosság elkötelezett híve, mi sem bizonyítja jobban, hogy idén is a jól bevált Heidfeld – Kubica párossal rajtolnak el. Mindkét versenyző képes harcolni a győzelmekért és rendkívül komoly pilótákká nőtték ki magukat.

Alonso hazatért! Olvasható volt számos újság címlapján a bejelentést követően. A kétszeres világbajnok a tavalyi, borzasztóan nehéz év után idén ismételten jól megszokott, szeretetteljes környezetében állhat bosszút a sok keserű pillanatért, s azt hiszem, mindannyiunk nevében kijelenthetem: reméljük, hogy képes lesz harcolni az élversenyzőkkel. Csak remélni tudjuk… A Renault ugyanis Alonso távozását, és a 2006-os véghajrát – melybe minden energiáját belefektette – követően tavaly rendkívül gyenge szezont teljesített, s mindössze 51 megszerzett ponttal zártak az összetett pontversenyben. A csapatnak komoly problémákat okozott a Michelin kivonulása, melynek köszönhetően az új összetételű abroncsokon az autó nehezen kezelhető volt szinte az egész év során.

Alonso hazatért

A csapat emellett teljesen más irányba indult el autója tervezése során, s a Renault közel sem rendelkezett azzal a hatékony orr-résszel, mellyel az Alonso-éra során két világbajnoki címig jutottak. Kérdés, hogy 2008-ra megpróbálták-e újra a spanyol szája-íze szerint – Pat Symonds és Bob Bell irányításával – megtervezni az R28-ast, s ha igen, akkor bírni fogja-e Alonso hirtelen kezdeti kormánymozdulatait és pedálkezelését. A siker kulcsa ezúttal nem a strukturális felépítésben lesz keresendő, hanem az autó és a tervezőgárda hatékonyságában, hiszen második számú versenyzőnek egy olyan pilótát szerződtetett Flavio Briatore, mint a McLaren esetében Heikki Kovalainen. Nelson Piquet Jr. ugyanis egyértelműen tehetséges, év eleji „szájhősködését" követően azonban a versenypályán közel sem nyújtotta azt a teljesítményt, amit elvárhattunk volna tőle ezen optimizmus okán.

A tavalyi évhez képest a holtszezonban a legnagyobb fejlődést elérő csapat egyértelműen a Williams volt. A grove-i alakulat majdhogynem minden kollektív teszt alkalmával az élbolyban autózott. Az persze világos, hogy nem kaphatunk reális képet ezen eredmények láttán, némiképp azonban körvonalazódni látszanak az erőviszonyok. A Williams ugyanis átvette(?) a BMW-től a „türelem rózsát terem-elvet", mely egy stabilan a csapat sorait erősítő versenyzőre, és egy rendkívül produktív fejlesztési programra épül. Ennek köszönhetően Frank Williams alakulata továbbra is – mi több, az ideit követő évben is – számíthat Nico Rosberg szolgálataira, s a japán Kazuki Nakajima révén szorosabbra fűzheti a szálakat motorbeszállítója, a Toyota és saját maga közt. Az új, FW30-as konstrukció – melynek végleges festését a napokban mutatták be – (a csapat ugyanis 6 különböző sémával lépett pályára a teszteken) egyértelmű továbbfejlesztése a tavalyi autónak, súlyelosztásával kapcsolatban azonban annyit tudni lehet, hogy a Bridgestone Potenza abroncsok teljesítményéhez igazodva az autó elülső része felé tolódott el a tömegközéppontja, amelytől a Williams szakembergárdája nagy előrelépéseket vár 2008-ban. Ha az élmezőnyben nem is, az azt követő bolyban vérre menő csata várható…

Szépnek szép, de gyors is?

 

Szeretne ugyanis révbe érni a RedBull Racing is. Amennyiben a csapatnak sikerült megoldani a 2007-es év megbízhatatlansági problémáit, idén a középmezőny oszlopos tagjává, mi több, rendszeres pontszerzővé léphetnek elő, elcsípve egy-egy dobogót is akár. A csapat tagjai, mint például a nagy szakmai hírnévvel rendelkező Geoff Willis is egyértelmű előrelépést vár az RB4-es konstrukciótól, s két kiváló pilótájuk révén sikeres szezont teljesíthetnek idén. Alapvető strukturális problémákkal talán nincs baj, hiszen minden adott ahhoz, hogy egy ütőképes csapat vágjon neki az éved küzdelmeinek, de valami mindig hiányzik… Ha az erőviszonyok tekintetében előttük álló csapatok, mint pl. a BMW vagy a Renault példáját követnék (már pedig nagyon úgy tűnik, hogy ezt szeretnék), akkor akár komoly fejtörést is okozhatnának a nagycsapatok számára.

Szinte minden évben az egyik legnehezebb feladat behatárolni a Toyota képességeit. Noha sokan bírálják a csapatot eltérő szemlélete miatt, meg van az esélyük arra, hogy ha nem is rövid időn belül, de hamarosan sikereket érjenek el. A japán márka ugyanis hosszútávra tervez a Formula-1-ben és komoly szakembergárdát vonultat fel már évek óta. Valami azonban mindig hiányzik, ami meggátolja őket az eredményes szereplésben és úgy tűnik, hogy ezen az istállón belüli politikán nem is szeretnének változtatni. A kölniek egyelőre egy "kitaposatlan ösvényen" járnak, de idővel ez a munka is meghozza a gyümölcsét, ha teljes erőbedobással harcolnak. Jarno Trulli tapasztalata és remekül felépített kapcsolata a csapattal komoly fegyvertény lehet, s a 2007-es év GP2-es bajnoka, Timo Glock is úgy tűnik, hogy felnőtt a feladathoz.

 

Sokat változott elődjéhez képest a Toyota

Két pilótára, nevezetesen a „Sebs"-ekre, Sebastian Vettelre és Sebastien Bourdais-ra épít idén a Toro Rosso. A nagy kérdés az idei évben az, hogy a négyszeres ChampCar győztes pilóta Bourdais képes lesz-e megvillogtatni tehetségét egy ilyen rendkívül kemény, politikailag túlfűtött sportban, mint a Formula-1. Ami német csapattársát illeti, kétségkívül tehetséges versenyző, azonban mindketten szeretnének bizonyítani, így ennek érdekében bármit megtesznek. Biztos vagyok abban, hogy látunk majd néhány hibát tőlük, ez azonban elengedhetetlen mellékhatása a folyamatos fejlődésnek, reméljük, hogy nem más kárára történnek majd ezek a hibák. Ami magát a csapatot illeti, a Toro Rosso a tavalyi autót viszi Melbourne-be, míg az új fejlesztésű masina csak később debütál. Érdekes lesz látni, hogy mire lesznek képesek az első néhány futamon, hiszen ezt látván a megfelelő konzekvenciákat levonva előrevetíthetjük az új autóval elért eredményeket, már amennyiben sikerült előrelépéseket tenni. Van potenciál a kiscsapatban, s mint azt a tavalyi év második fele is mutatja, képesek jó eredményeket elérni, azonban kétséges, hogy a szezon során végig pontokért küzdhetnek…

Elérkeztünk a 2007-es év legnagyobb csalódását keltő csapathoz, a Hondához. A japánok a 2006-os szezont követően mindent elrontottak, amit csak ellehetett. Teljesen rossz irányba indultak el a fejlesztésekkel, melynek köszönhetően az RA107-es konstrukció gyakorlatilag vezethetetlennek bizonyult. Túl nagy légellenállás sújtotta a pilótákat az egyenesekben, míg a kanyarokban folyamatos alulkormányzottsággal és tapadáshiánnyal küzdöttek. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy ennél rosszabb már nem lehet. A Honda elérte a negatív határokat, ahonnan már csak felfelé vezet az út. Két tapasztalt versenyzővel, illetve Ross Brawn-nal vághatnak neki a 2008-as idénynek. A szakember érkezése egyértelmű morális javulást hozott a csapat számára, s mindenki éjt nappallá téve dolgozik azért, hogy az istálló újra régi fényében tündökölhessen, legalább a pontszerző pozíciók valamelyikében…Jenson Button a mezőny egyik leggyorsabb versenyzője, a karrierje kezdetén „bohém" életet élő pilóta azonban mára elképesztően nagy csapatjátékossá nőtte ki magát, aki még a legnehezebb pillanatokban is kiáll „családja" mellett. A csapatvezetés és a pilóták között egyértelműen megkönnyítheti a kommunikációt, hogy a gárda brazil versenyzője, Rubens Barrichello évekig Ross Brawn kezei alatt dolgozott.

Ennél már csak jobb lehet…
Ezen cikk írásakor nehéz napokat él át a Super Aguri. A Honda fiókcsapata ugyanis komoly anyagi problémákkal küszködik, melynek köszönhetően gyakorlatilag semmit nem teszteltek az elmúlt időszakban. Csak remélni tudjuk, hogy egy milliárdos üzletember személyében elérkezik a „messiás" és a rajtrácsra segíti a minden bizonnyal a mezőny legszimpatikusabb kiscsapatát. Nagy kár lenne, ha nem tudnának elindulni az idei évben, hiszen mind Takuma Sato, mind Anthony Davidson olyan egyéniségei a nagydíjhétvégéknek, melyeket nem sokan tudnának pótolni. Jövőre azonban mindenképp komoly válságba kerülhetnek, hiszen az FIA szeretne fellépni a „vásárolt kasztnik" ellen, mely intézkedésnek a Super Aguri komoly áldozatává válna.

Ez a veszély azonban közel sem érinti a Spyker jogutódját, a Force Indiát. Vijay Mallya csapata versenyzői révén megpróbálta összhangba hozni az aranyat érő tapasztalatot a tüzes fiatalsággal, ennek érdekében Giancarlo Fisichellával és Adrian Sutillal vághatnak neki az idei esztendőnek. Az új autó a 2007-es év második felében bemutatott, már teljes egészében Mike Gascoyne keze munkáját dicsérő konstrukció továbbfejlesztett változata, mely meggyőző teljesítményt nyújtott a téli tesztek alkalmával. Érdekes csata várható tehát a sereghajtók között is, a Force India azonban olykor-olykor a pontszerző pozíciók közelébe is kerülhet.

A Formula-1-ben évről évre változik a Technikai- és a Sportszabályzat. Az idei esztendőben már tilos az elektronikus segédeszközök használata, amitől nagyobb izgalmakat és kiszámíthatatlanabb versenyeket vár a Nemzetközi Automobil Szövetség.

Az időmérő edzés egy nappal a futamot megelőzően 14 és 15 óra között kerül megrendezésre. (néhány kivétellel) Az első etap húsz percében eldől az utolsó hat rajtpozíció. A második szakasz tizenöt percig tart, ahol újabb hat versenyző esik ki. A harmadik etap tíz percre rövidül, amely során eldől a végleges rajtfelállás. A tíz leggyorsabb versenyzőnek nem lesz lehetősége arra, hogy az időmérő után pótolja az elhasznált üzemanyag-mennyiséget. Tilos az üzemanyag leengedése is.

Míg a motornak továbbra is két hétvégén keresztül kell szolgálnia a versenyzőt (a csere tíz rajthelyes büntetéssel jár, kivéve az első esetben). A váltónak négy hétvégén kell kitartania, csere esetén a versenyző öt rajthelyes büntetést kap. Függetlenül attól, hogy a pilóta be tudja-e fejezni a versenyt.

Bevezetésre kerül továbbá az egységes elektronikai rendszer (ECU), a versenyzők jövőre különféle segédeszközök, mint pl. az elektronikusan vezérelt motorfék, vagy a kipörgésgátló nélkül lesznek kénytelenek rajthoz állni.

Érdekes, s ami a legfontosabb, felettébb izgalmas szezon vár ránk, már tényleg csak néhány napot kell kibírni, és kezdetét veszi az őrült hajsza az ellenfelekkel, s nem utolsó sorban az idővel!

Godina Zsolt/Formula.hu