Formula-E: Késhetnek az egyautós versenyek

Formula-E

2015. november 13. péntek, 13:46

Szerző: Dezső Attila, Fotó: Formula-E

Az elektromos sorozatban még néhány évig tanúi lehetünk az izgalmas autócseréknek, a széria főnöke szerint azonban nem elképzelhetetlen a versenyhétvégék menetének módosítása.

A Formula-E versenyei nem csak az unikumnak számító technikai megoldások miatt nyűgözték le az embereket regnálásuk több mint egy éve alatt, hanem abban is, hogy egyedülálló módon minden pilóta köteles autót cserélni futam közben, köszönhetően az akkumulátorok élettartamának. A sorozat vezetőinek az volt a terve, hogy a 2016/2017-es évadtól kezdődően a csapatok szabad kezet kapnak az akksik tervezésében és megalkotásában, ezt a változást azonban két évvel, az ötödik Formula-E szezon kezdetéig eltolták.

Ahogyan eddig, a következő két évben is a Williams fogja gyártani az akkumulátorokat, ami egyértelművé tette, hogy legalább ennyi ideig nem láthatunk autócsere nélküli versenyt. „Arra vagyunk kíváncsiak, hogy lehetséges-e úgy megoldani ezt, hogy ne veszítsünk sokat a teljesítményből. Az ötödik évre tervezzük a változást, vagy a hatodikra” – nyilatkozta a sorozat első embere, Alejandro Agag az Autosportnak. Az akkumulátorok autóként jelenleg 28 kWh energiát képesek leadni, amit meg kellene duplázni ahhoz, hogy egy autó képes legyen teljesíteni egy 50 perces versenyt. A Williamsnél úgy vélik, hogy ez lehetetlen, tekintettel a jelenlegi technikai szabályozásokra.

Agag szerint az is tervbe van, hogy inkább több és rövidebb versenyt rendeznének, mintsem egy hosszabbat, így egy-egy akkumulátor kibírhat egy egész futamot is – a BMW éppen az autócserék miatt nem találja szimpatikusnak a sorozatot. „Jelenleg is tárgyalunk a formátum megváltoztatásáról, de még semmiről sem döntöttünk – az FIA-val közösen vizsgáljuk ezt a területet. Ha sikerülne, akkor az nagyon sokat jelentene, és megmutatná, hogy milyen nagyot tudtunk előrelépni technológia terén. Számomra a bajnokságban résztvevő csapatok véleménye a legfontosabb, a kívül lévő gyártóké pedig kevésbé.”

Forrás: www.formula.hu – RSS