Fővárosi derbi a fiatalok fináléjában

A Budapest Cowbells a Budapest Wolves-szal mérkőzik meg az U19-es trófeáért.

Alig egy év telt el, amikor is a Cowbells felnőtt csapata megszerezte első bajnoki címét a Hungarian Football League-ben, akkor az ellenfél a Wolves volt. Ugye sokan emlékeznek arra az összecsapásra?

Egy év eltelte után most a fiatalokon a sor, hogy bizonyítsanak és elképzelhető, hogy az U19-eseknél is előfordulhat ugyanaz a forgatókönyv, mint a felnőtteknél. A Budapest Cowbells az alapszakaszt nagyon könnyedén vette, hiszen magabiztosabbnál magabiztosabb sikereket aratott, annak ellenére, hogy a Győr Sharks és a Gladiators Juniors szezon közben visszalépett a küzdelmektől. Joggal mondható, hogy megérdemelten végzett a fővárosi gárda az alapszakasz élén. Az elődöntő viszont közel sem volt olyan sétagalopp a Cowbells-nek, mivel az E. Juniors rendesen megszorongatta az együttest saját pályáján. Már az első félidő egy kiélezett csatát hozott, amely után az Eagles és az Enthroners közös alakulata vezetett. Az utolsó negyed végéig még az E. Juniors vezetett, de végül a Cowbells kiharcolta a döntőt. De emellett kimondhatjuk, hogy jó esélye van a finálé megnyerésére is.
image2.phpA Budapest Wolves számára nem volt olyan zökkenőmentes az alapszakasz. Ugyan a Farkasok a Gladiátorokat simán elpáholták, de a Miskolc Steelers és a Young Guns United már rágósabb falatnak bizonyult, végül a Jászberényi Rozsomákok ellen is könnyedén nyertek. Az elődöntőben ismét a Miskolc Steelers-szel néztek Farkasszemet a címvédők Budapesten, de ez már nem volt olyan kiélezett összecsapás, mint az alapszakaszban (45-0). A Wolves is megérdemelten jutott a döntőbe, de szombaton sem lesz könnyű dolga.
799abfd6e50a8aa0673d459a71e5ec67-660x429Az U19-es fináléban két veretlen együttes méri össze erejét, de vajon melyik csapatnak törik meg a sorozata?

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka, wolves.hu

 

Budapest Cowbells-Budapest Wolves
Időpont: november 14. (szombat), 13.00
Helyszín: Budapest, Tungsram Pálya (Tábor utca 22.)
A részletekről itt olvashatnak.

Forrás: http://mafsz.org – RSS