Fővárosi derbi is lesz a másodosztályban

Renegades-Bad Bones és Cowbells 2-Eagles 2 összecsapások színesítik a Powerade Divízió I. programját.

A Szombathely Crushers kiváló szériájára sokan felfigyeltek idén, viszont az a kérdés, hogy fel tudják-e majd venni a versenyt azzal a Szekszárd Bad Bones-zal, amely nem kis erősítéseket végzett a holtszezonban.

Addig is a Rosszcsontok tesznek egy kis miskolci kitérőt. A Renegades-nek nem sikerült jól a szezonkezdet, simán kikapott a Zúzók otthonában, így volt min dolgoznia az edzői stábnak az elmúlt időszakban. Remek képességű és kemény játékosok alkotják a borsodiakat, akik kemény munkával egy jó csapattá érhetnek, de vajon képesek lesznek-e megszorongatni a Rosszcsontokat?640580_szombathely_crushers_miskolc_renegades

A Bad Bones egy viszonylag magabiztos siker után van, hiszen a TD Store Eagles 2-t hazai pályán simán megverte. Igaz, az első félidőben még nem volt tökéletes a játéka a Szekszárdnak. Viszont a Sasok másodikszámú csapatának az volt az első Divízió I-es meccse, így nem csoda, hogy gyorsan elfáradtak és a Bad Bones dunaújvárosi kölcsönjátékosai és importjai átvették az irányítást. Ez lehet akár a szombati találkozó egyik forgatókönyve a sok közül.29355281_983470608474099_1088364883166352938_o

Fotók: Vágvölgyi Bálint, Vörös József

Miskolc Renegades-Szekszárd Bad Bones
Időpont: április 14. (szombat), 15.00
Helyszín: Ifjúsági Sporttelep (Miskolc, József utca)
Belépő: 500 Ft

 

Egy fővárosi derbit is láthatunk szombaton, amelyen a Budapest Cowbells 2 és a TD Store Eagles 2 méri össze tudását. Mint ismer, a Kolomposok már két találkozón is túl vannak, viszont azok kudarccal végződtek. Pedig a keret sok remek képességű fiatalból áll. Az a kérdés, hogy Sergio Varela vezetőedző mennyire tudta összeszedni csapatát a két elvesztett meccs után.Cowbells_Gladiators_20180331152409_b

A Sasok csak egy találkozót játszottak le eddig. Azon ugyan kikaptak a Szekszárd Bad Bones-tól, de sokáig jól tartották magukat. A rutinbeli különbség jött ki inkább a két alakulat között és a keret erőssége. Viszont van potenciál ezekben a srácokban, közülük a fiatalok már ősszel bemutathatták, hogy mit tudnak. Most a csapat előtt ismét itt az esély a bizonyításra.29355247_983470405140786_3558979771402224799_o

Fotók: Váradi Barna és Király Etelka, Vörös József
Grafika: Hungarian Football

Budapest Cowbells 2-TD Store Eagles 2
Időpont: április 14. (szombat), 15.00
Helyszín: Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyai út 4.)
Belépő: 1000 Ft (14 éves kor alatt ingyenes)Powerade Divízió I. logó

Forrás: http://mafsz.org – RSS