Fradi: 55-szörös bajnok és korábbi BEK-győztes is jöhet a BL-ben – szűkült a lista

Mint arról beszámoltunk, a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolását július 19-én, hétfőn tartják Nyonban, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) központjában. Egy bővebb lista már kikerült arról, mely csapatok közül kerülhet ki a Ferencváros következő ellenfele, amennyiben a zöld-fehérek túljutnak a litván Zalgirisen a második selejtezőkörben.

Most az ulloi129.hu számolt be arról, hogy egybehangzó külföldi (cseh, horvát, lengyel és szerb) lapinformációk szerint szűkült a lista – ezt vélhetően az UEFA is közzéteszi majd -, és hogy az FTC–Zalgiris párharc győztese a II-es csoportba került a sorsolás előtt, a nem kiemelt csapatok közé.

Így viszont az 55-szörös skót bajnok, a Steven Gerrard vezette Rangers, a térség egyik legerősebb csapata, a cseh Slavia Praha, illetve a kazah Kajrat Almati, valamint az egykori BEK-győztes szerb Crvena Zvezda csatájának továbbjutója lehetne majd a magyar bajnok leendő riválisa.

Bajnokok Ligája, 3. selejtezőkör, bajnoki ág, II-es csoport*

Kiemelt csapatok:

Slavia Praha (cseh)

Kajrat Almati (kazah) / Crvena zvezda (szerb)

Rangers (skót)

Nem kiemelt csapatok:

Malmö FF (svéd) / HJK Helsinki (finn)

Alashkert (örmény) / Sheriff Tiraspol (moldáv)

FERENCVÁROS / Žalgiris Vilnius (litván)

* még nem tekinthető hivatalosnak az UEFA bejelentéséig

Fradi: “Senki se szidja az UEFA-t!” – Sigér esélyt sem adna a BL-riválisnak