Fradi: A Vidi korábbi sikeredzője is jelölt a kispadra a szerb sajtó szerint

A mozzartsport.com információja szerint a Vidi korábbi vezetőedzője,

Marko Nikolic is jelölt a Ferencváros kispadjára.

A szerb portál a magyar forrásaira hivatkozva azt írja, hogy a legutóbb az orosz élvonalbeli Lokomotiv Moszkvánál dolgozó tréner az első számú kiszemelt Peter Stöger utódjának, míg tudomásuk szerint a másik fő jelölt a korábban a csakfoci.hu által is megnevezett orosz szakember, Sztanyiszlav Csercseszov.

A 42 éves szerb szakember 2017 nyarától 2019 novemberéig 120 tétmérkőzésen ült a fehérváriak kispadján, ezen időszak alatt pedig egy bajnoki címet és egy Magyar Kupa-győzelmet is bezsebelt, továbbá egy alkalommal bejutott a Vidivel az Európa Liga-csoportkörbe is, ahol hazai pályán – egészen pontosan albérletben, a Groupama Arénában – 2-2-es döntetlent ért el a Chelsea ellen, összesen pedig 7 pontot szerzett a főtáblán.

Nikolic ezt követően a magyartól jóval magasabban jegyzett bajnokságban dolgozott, az orosz Lokomotiv Moszkvával Orosz Kupa-győztes lett, október elejétől azonban távoznia kellett.

A mozzartsport azt is megjegyzi, hogy az elmúlt napokban Nikolicot a török sajtó is összeboronálta a Besiktasszal.

Fradi: Solskjaerral is dolgozott együtt a meglepő helyről felbukkanó edzőjelölt