Fradi: Argentin bajnok és kupagyőztes szélső érkezett Uzuni helyére – hivatalos

A címvédő Ferencváros szombaton délben a hivatalos honlapján jelentette be az argentin Carlos Auzqui érkezését, a közleményben nem utalt arra, mennyi időre szól az együttműködés. Az NB I éllovasa a 35-szörös argentin bajnok River Plate együttesétől szerződtette a Buenos Aires-i klubbal bajnoki címet és kupagyőzelmet is elérő szélsőt.

Az argentin sajtó információja szerint Carlos Auzqui 2024-ig szóló szerződést kötött a zöld-fehérekkel.

Auzqui a négyszeres Libertadores-kupa-győztes Estudiantes együttesénél nevelkedett, végigjárta a klub utánpótlását, majd 2010-ben mutatkozott be a felnőttek között, ahol rögtön megszerezte pályafutása első komoly trófeáját, hiszen első idényében bajnoki címet ünnepelhetett csapatával.

A támadószekció minden pozíciójában bevethető játékos összesen 154 mérkőzésen lépett pályára a La Plata-i együttes színeiben, 14 gólja mellett 10 gólpassz is fűződik a nevéhez. 2017-ben tette át székhelyét Buenos Airesbe, amikor az argentin rekordbajnok River Plate 2,5 millió eurót fizetett a szélső játékjogáért. A szezon végén az Atletico Tucuman 2-1-es legyőzésével Argentin Kupát nyert. A kupasorozatban egyszer volt eredményes – mutatta be legújabb szerzeményét a fradi.hu.

A fővárosi másfél éves kalandot a 42 mérkőzésen elért négy góljával és öt gólpasszával zárta, majd a Huracán vette kölcsön, ahol 26 találkozón háromszor volt eredményes. Kölcsönszerződése lejárta után visszatért a River Plate-be, onnan pedig a Lanús együtteséhez igazolt.

Auzqui a lanúsi együttesben remekül szerepelt: 28 mérkőzésen négy gól és hat gólpassz volt a mérlege. Az idény végeztével ismét visszatért a rekordbajnokhoz, ahonnan újabb kölcsönjáték következett, ezúttal az Atlético Talleresnél. A córdobai együttes egyik alapemberének számított, ráadásul az 57 találkozón szerzett 11 góljával és 6 asszisztjával aktív részese volt abban, hogy a csapat a tabella harmadik helyén zárta a bajnokságot, csupán egy ponttal lemaradva az ezüstérmes Defensától.

A Fradi új igazolása a legdrágább NB I-es játékos lehet – brazil csapattól érkezhet