Fradi-Metz: Amikor a vereség senkit sem érdekel

image

Hazai környezetben két góllal kikapott a FTC Rail Cargo Hungaria a francia Metz csapatától a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) elődöntőjének második meccsén, ám ez mit sem számított, hiszen az idegenbeli sikerrel továbbjutott, és döntős.

Egy héten belül harmadik kőkemény meccsére készült az FTC, és csak abban lehetett bízni, hogy a kinti odavágó négy gólja összesítésben elég lesz a továbbjutáshoz. A meccset övező hangulatról csak annyit, hogy a hivatalosan 1200 fős FŐTÁV-FTC Kézilabda Arénában, ahogy egy illetékes mondta, 1400 jegy eladása után abbahagyták a számolást.

A pokoli katlanban pontosan úgy kezdődött a meccs, ahogy azt a minden zöld-fehér látni akarta, 2-0-ra, majd 5-1-re is vezettek Zácsikék. Szucsánszki Zita két rossz lövéssel kezdett, ám társak kiválóan kompenzáltak, előbb Szamoránsky Piroska, majd Kovacsicz Mónika harcolt meg a kipattanóért, és lőtte az első két gólt.

Tomori bravúrosan, hátraestében, szinte a parkettel egyvonalban talált be, rögtön utána a kapuson megpattanva megszerezte a másodikat is, így nem véletlen, hogy a félidő derekára már 10-5-öt is mutatott az eredményjelző. Azonban ez a Metz klasszisokkal jobb volt, mint az egy héttel korábban látott, így hiába védett jól az első szakaszban Pastrovics Melinda, olykor kiszolgáltatott helyzetbe került a franciák beállójával, Claudine Mendyvel szemben, ráadásul az irányító Allison Pineau is ötször betalált. Még az első játékrészben vezetéshez jutott a Metz (12-13), ám ez nem tartott sokáig, Szamoránsky két góljával a Fradi mehetett előnnyel a szünetre.

Forduláskor Pineau zúdított egy hetest a népligeti kapuba, ám válaszul jött a klasszikus, „hónaljborotváló” Szucsánszki-bomba. Ebben a játékrészben fej-fej mellett haladtak a felek, azonban a fáradtság egyre inkább erőt vett a zöld-fehéreken, eladott labdák, kihagyott helyzetek jelezték, hogy az utolsó erőtartalékukat élik fel a pályán. Azonban a franciák nem tudták kihasználni ezeket a hibákat, sokszor a kapufa, és egyre többször a dolgát remekül tevő Pastrovics hárított.

Az utolsó tíz percben, amíg tétje volt, Pastrovics valósággal lehúzta a rolót. Amikor pedig két perccel a vége előtt Kovacsicz belőtte a 27. gólt, össznépi ünneplés bontakozott ki a lelátón. Elek Gábor az utolsó másfél percre behozta Alena Ambramovicot, de már egyetlen kapott gól sem számított. A Fradi kétgólos hazai vereséggel, ám összetettben szintén két góllal továbbjutott a KEK-fináléba, ahol a spanyol Mar Alicante lesz ellenfele.

A meccs egyik hőse Pastrovics Melinda volt, nem csoda, ha nem győzött válaszolni az újságírói kérdésekre. Készségesen fordult munkatársunkhoz is. „Lábunkban volt a Debrecen elleni második bajnoki elődöntő minden fáradtsága, ráadásul ugyanaz a hat-hét ember játszotta végig a meccset, így törvényszerű volt, hogy fáradtunk. Az egész évben és most is nagyon sokat tettünk a továbbjutásért, nagyon szép teljesítményt nyújtottunk. Egy nagyon jól játszó Metz-et gyűrtünk le, a belső hármasuk felnőtt e feladathoz. A kitűzött célt, a döntőbe jutást elértük. A szezon végeztével egy arannyal és egy ezüsttel lennék elégedett, azt osszák le maguk, melyik melyik sorozatban.”

FTC-METZ KEK ELÖDŐNTŐ, 2. MECCS
FTC RAIL CARGO HUNGARIA- METZ HANDBALL 27-29 (14-13)
FTC-FŐTÁV Kézilabda Aréna, vezette: Jens Nybo, Leif Poulsen (dánok)
FTC: PASTROVICS – Szádvári 2, Zácsik 5, Szucsánszki 5 (2), Szamoránsky P. 4, TOMORI 5, Kovacsicz 6. Cserék: Barabásné Trufán Noémi,  Abramovich, Balogh. Vezetőedző: Elek Gábor
METZ: Leynaud – Mendy 4, Kanto 2, PINEAU 8, Piejos 1, FRANIC 5, Ognjenovic 4 (2). Cserék: Cisse 3, Abdellahi, Schmele, Ringayen, Horvat 2. Vezetőedző: Sebastien Gardilou
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hetesek: 5/2, ill. 2/2
Eredmény alakulása: 3. p.: 2-0, 8. p.: 5-3, 16. p.:10-5, 20. p.:11-7, 26. p. 12-13, 41. p.: 18-19, 45. p.: 22-21, 50. p.:23-22, 54. p.: 24-25, 58. p.: 27-27

Továbbjutó: az FTC, 58-56-os összesítéssel

reb