Fradi-pálya – Ötmilliárdért vásárolja vissza az állam a létesítményt

image

Ötmilliárd forintért vásárolja vissza az állam – még az idén – az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től.

A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szerint a vételár kifizetésekor az állam érvényesíti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújításból származó 1,2 milliárd forintos követelését. "A Magyar Állam által ténylegesen teljesítendő vételár fizetési kötelezettsége nettó ötmilliárd forint oly módon, hogy az ingatlan szerződésben kikötött vételára nettó hatmilliárd kétszázmillió forint, és a Magyar Állam vételárfizetési kötelezettségébe be kell számítani, illetve az adásvételi szerződésben érvényesíteni kell a Magyar Államnak az ingatlan tulajdonosával szemben fennálló, az ingatlanon meglévő stadion nettó egymilliárd kétszázmillió forint összeg erejéig történő, elmaradt felújításából származó követelését" – olvasható a közlönyben.

Az állam a ferencvárosi létesítményeket a "megvalósítani tervezett új stadionfejlesztéshez kapcsolódó valamennyi tanulmánnyal, bontási és építési tervvel, illetve azok felhasználási jogával, az esetlegesen keletkezett bontási vagy építési jogosultsággal (engedélyek felhasználási jogával) együtt" veszi vissza.

Az állam az ingatlanegyüttest 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésébe adja. A határidő minden vonatkozásban december 31-e. A szükséges intézkedéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. teszi meg. Kevin Mccabe cége, az Esplanade Kft. mint vevő és az MNV Zrt. mint eladó 2008. április 9-én kötött adásvételi szerződést az Üllői úti Fradi-pálya ingatlanaira vonatkozóan. Ebben a vevő vállalta, hogy a meglévő stadiont – az adásvételi szerződés megkötésétől számított két éven belül – legalább 1,2 milliárd forintért felújítja, ez azonban nem történt meg.

McCabe tavaly novemberben jelezte, hogy részben vagy egészben értékesítené Ferencváros Labdarúgó Zrt. részvényeit, majd január végén közölte: elérkezettnek látja az időt arra, hogy a klub vezetését másra bízza. Februárban bejelentette: összesen 9,2 milliárd forintot költött az Üllői úti ingatlanegyüttes megvásárlására, illetve a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. megvételére és működtetésére.

A Ferencvárosi Torna Club március végén írt alá a zrt. és a hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot a tulajdonoshoz kapcsolódó cégcsoporttal. Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos november elején úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, s leghamarabb a 2013-as év őszi idényére, de inkább 2014 tavaszára készülhet el. Ehhez azonban – amint azt hangsúlyozta – az első lépés, hogy a magyar állam az Üllői úti ingatlant visszavásárolja a jelenlegi tulajdonostól.