Fradi-Slovan: Elfogták a szlovákok buszát megdobó férfit – megbánta tettét

Ahogyan beszámoltunk róla, Ferencváros-szurkolók egy csoportja megtámadta a Slovan csapatbuszát, miután a pozsonyi csapat keddi edzése véget ért.

Az eset a Népligetnél történt, senki nem sérült meg, a busz üvege rongálódott meg, ugyanis az elkövetők kővel dobálták meg a Slovan csapatbuszát – olvasható a police.hu-n.

A hatóságok tájékoztatása szerint az éjszaka azonosították a feltételezett elkövetőt, akit másnap hajnalban XVII. kerületi lakásában el is fogtak. A 30 éves gyanúsított kihallgatásán beismerte a tettét, és azt mondta, hogy megbánta a bűncselekmény elkövetését.

Magyar szurkolók támadták meg a Slovan csapatbuszát – sajtóhír, fotók