Fradi-vezér: „Az Európa Liga a realitás, de a lécet mindig magasra kell tenni” – így értékelte a csapat nemzetközi szereplését

A sorsolás után már tudtuk, nagyon nehéz lesz, de arra nem számítottunk, hogy riválisaink ilyen jól teljesítenek majd a saját bajnokságukban – utalt az M1 aktuális csatornán a Orosz Pál arra, hogy a Real Betis a spanyol, míg a Bayer Leverkusen a német bajnokságban áll a harmadik helyen.

A Ferencváros öt vereség után a csütörtöki zárófordulóban a már biztos első Leverkusent győzte le 1-0-ra. Orosz szerint a gyógyszergyáriak “még akkor is borzasztóan erősek”, amikor nem a legjobb összeállításukban lépnek pályára, mert így is csupa válogatott játékos szerepelt náluk. Hozzátette, a Leverkusen jövőre a Bajnokok Ligájában szeretne futballozni és arra vágyik, hogy Európa legjobb húsz klubja közé tartozzon, ennek fényében pedig különösen értékes a csütörtöki diadal.

– A leverkuseniek is gratuláltak, azért nem minden nap fordul elő, hogy magyar klub ilyen eredményt érjen el. Sajnos, teszem hozzá. Ha azt nézzük, hogy negyedikek lettünk, akkor van bennünk hiányérzet. Az előbb is említettem, borzalmasan erős csoport volt. Az elején mindenki azt gondolta, inkább a Celtic ellen lesz esélyünk, a tavalyiból kiindulva amikor sikerült kiejtenünk őket. Igaz, egy mérkőzésen és közönség nélkül. A kinti mérkőzésünkön, amit hétköznap játszottunk munkaidőben 50-55 ezer előtt, fantasztikus hangulat volt. Ha pedig azt nézem, hogy három pontunk van, akkor a nyolc csoportból négy csoportban a negyedik helyezettnek kevesebb pontja volt, mint nekünk. Ennek ellenére van bennünk hiányérzet, azonban azt is látni kell, a Bröndby, a Lokomotiv Moszkva, a Sturm Graz és a Ludogorec kevesebb ponttal végzett utolsóként a csoportjában.

– Azért kell dolgozni, hogy jövőre is legalább az Európa Liga csoportkörében legyen érdekelt a Ferencváros. Ez volt a harmadik szezon volt sorban, hogy csoportba kerültünk vagy az Európa Ligában vagy a Bajnokok Ligájában, ami önmagában is fantasztikus eredmény. A realitás a keretet és a financiális lehetőségeket tekintve ez, de a cél mindig a Bajnokok Ligája, mert a lécet mindig magasra kell tenni. Viszont akkor sem leszünk elkeseredve, ha az Európa Ligába kerülünk be, ehhez meg kell nyerni a bajnokságot. Csak a magyar bajnok jogosult arra, hogy elinduljon a BL-selejtezőben és onnan esetleg EL-csoportkörbe kerüljön. Az összes többi a Konferencia Ligában indul, amiben szintén nagyon erős csoportok vannak, mint például Union Berlin, Feyenoord, Slavia Praha, Maccabi Haifa – fogalmazott Orosz Pál.

A sportvezető arról is beszámolt, hogy a téli átigazolási időszakban “nem lesz nagy mozgás” a csapatnál, mivel annak gerince rendben van.

– Mindig tervezünk, nyitottak vagyunk a tárgyalásra. Lehetett látni, amikor összeszedjük magunkat és valóban figyelünk, koncentrálunk, olyan meccseket tudunk produkálni, mint tegnap (csütörtökön – a szerk.). Olyan nem nagyon szokott lenni a Ferencvárosnál, hogy semmilyen játékosmozgás ne legyen az átigazolási időszakban, de nem a januári lesz jelen állás szerint, ahol nagy mozgás fog történni.

A jövőt illetően kijelentette, a bajnoki cím megvédése a prioritás.

– Az első számú prioritás a bajnoki cím újbóli megnyerése. Januárban kezdődik a felkészülési időszakunk, amikor elutazunk Spanyolországba néhány napra és mérkőzéseket fogunk játszani. Aztán nekiesünk a tavasznak elég korán, mert van még egy elmaradt mérkőzésünk, amit január végén kell lejátszanunk. Viszonylag rövid felkészülésünk lesz, de másoknak ugyanennyi idejük lesz rá. Nincs kifogás, meg kell nyerni a bajnokságot – tette hozzá.

A Ferencváros egy győzelemmel és öt vereséggel végzett a G csoport negyedik helyén a második számú európai kupasorozatban. Elsőként a Leverkusen – a Groupama Arénában elszenvedett vereség ellenére – a nyolcaddöntőbe került, mögötte a második Real Betis is továbbjutott, míg a skót Celtic Glasgow harmadikként a Konferencia-ligába került át. (MTI/csakfoci.hu)

Fradi: Dibusz világklasszis kapusokat utasított maga mögé – ebben a mutatóban végzett az élen