Francia-spanyol barátságos meccsen Gaál Gyöngyiék

Magyar játékvezetői trió közreműködésével rendezték meg a női válogatottak találkozóját.

Egy hónappal azután, hogy Gaál Gyöngyi Koppenhágában (a Bröndby-St. Pölten BL-meccsen) a századik nemzetközi mérkőzésén bíráskodott, ezúttal az 1923 óta hagyománnyá vált 24 órás autóversenyéről is ismert Le Mans-ban vezette a Franciaország-Spanyolország barátságos párharcot. Az idén tartalék-játékvezető volt a Bajnokok Ligája döntőjében, melyet az a Kulcsár Katalin dirigált, aki ezekben a napokban Török Katalin asszisztenssel Pápua-Új Guineában vesz részt az U20-es világbajnokságon.

A francia-spanyol meccsen az MMArenában 13 ezer néző előtt csaptak össze Olivier Echouafni és Jorge Vilda szövetségi kapitányok kiválasztottjai. A 7 fokos hidegben felmelegítette a hazai drukkerek szívét Eugenie Le Sommer: az 55. percben az összecsapás egyetlen gólját szerezte. A 27 éves csatár is játszott az említett BL-fináléban Reggio Emiliában, ahol az egyik asszisztens – miként ezúttal is, Le Mans-ban – dr. Kulcsár Judit volt. Gaál Gyöngyi munkáját Makkosné Petz Brigitta segítette, a tartalék-játékvezetői teendőket pedig Sabine Bonnin látta el az öt éve épült, impozáns létesítményben.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS