Franco Baresi ma 63 éves

Ma ünnepli a 63. születésnapját a Milan korábbi legendás védője és a klub jelenlegi tiszteletbeli alelnöke, Franco Baresi.

Baresi 1960. május 8-án született Travagliato városában, Olaszországban. Nagyon fiatalon, 12 évesen csatlakozott a Milan utánpótlásához és 1978 áprilisában – 17 évesen, 11 hónaposan és 15 naposan – debütált a Serie A-ban egy Verona elleni 2-1-re megnyert mérkőzésen Nils Liedholm kezei alatt. A következő idénytől kezdve alapember volt a védelemben és bajnoki címet nyert a csapattal, amelyben Fabio Capello és Gianni Rivera is szerepelt. Baresi az 1980-as évek elején kitartott a Rossoneri mellett, amely két szezont is a másodosztályban töltött. A ’80-as évek végén oszlopos tagja volt a Milan felemelkedésének és a csapat az 1987/88-as szezonban újra Scudettót nyert, méghozzá mindössze 14 kapott góllal. Ráadásul sikerült bezsebelni az Olasz szuperkupát is. A következő két idényben Európában is a csúcsra ért Arrigo Sacchi együttese: 1989-ben a Steaua Bukarest, míg 1990-ben a Benfica ellen megnyerte a BEK-serleget. Baresi a második helyen végzett az 1989-es Aranylabda szavazáson Marco Van Basten mögött és egy évre rá megválasztották az Év játékosának is a Serie A-ban.

Hosszú éveken keresztül alkotta Mauro Tassottival, Alessandro Costacurtával és Paolo Maldinivel együtt a Milan félelmetes hátvédsorát. Az olasz válogatott játékos 1991 és 1996 között négy Scudettót nyert a Rossoneri színeiben. Az 1991/92-es szezonban a Milan veretlenül lett bajnok, amiben Baresinek is nagy szerepe volt. Fabio Capello irányításával a csapat zsinórban három alkalommal is bejutott a BEK/BL-döntőbe és 1993/94-ben megnyerte a Barcelonát legyőzve.

Baresi az 1995/96-os idényben elhódította a pályafutása hatodik Scudettóját, majd egy évvel később 37 évesen bejelentette visszavonulását. Minden idők egyik legkiválóbb söprögetője egész karrierje alatt a Milan játékosa volt és 20 szezon alatt 719 tétmeccsen öltötte magára a piros-fekete mezt. Ezzel a klub történetében ő a második legtöbb meccsen pályára lépő játékos Paolo Maldini után. 1982-től egészen a visszavonulásáig ő viselte a csapatkapitányi karszalagot. A klubnál töltött két évtized alatt összesen 20 trófeát nyert, nevezetesen 6 Scudettót, 2 Serie B-t, 4 Olasz szuperkupát, 3 BEK/BL-serleget, 3 Európai szuperkupát és 2 Interkontinentális kupát.

A Milan 1997 nyarán Baresi tiszteletére visszavonultatta a 6-os mezszámot.

VISSZAVONULÁS UTÁN:

A játékos-pályafutásának befejezése után a Milan utánpótlásában kapott munkát, majd 2002 és 2004 között a Milan Primavera edzője volt. Az elmúlt években a klub nagyköveteként tevékenykedett, míg 2020-ban felkérték a klub tiszteletbeli alelnöki tisztségének betöltésére.

VÁLOGATOTT:

22 évesen – 1982-ben – tagja volt a világbajnok olasz válogatottnak, azonban a tornán nem lépett pályára egy mérkőzésen sem. A debütálása néhány hónappal később, 1982 decemberében volt Románia ellen. Az 1986-os vb-re nem vitte ki Enzo Bearzot kapitány, két évvel később azonban alapember volt az Európa-bajnokság elődöntőig jutó Azzurriban. Az 1990-es világbajnokságon minden mérkőzésen pályára lépett és bronzérmet nyert a nemzeti csapattal. Négy évre rá csapatkapitányként vb-ezüstérmes lett, miután Olaszország kikapott a döntőben Brazíliától. Baresi az évek során összesen 81 mérkőzésen játszott a válogatottban.

FRANCO BARESI

ADATOK:

Születési dátum: 1960.05.08.
Születési hely: Travagliato, Olaszország
Poszt: söprögető, középhátvéd
Eltöltött szezonok a Milanban: 20
Mérkőzések a Milanban: 719
Gólok a Milanban: 33

DEBÜTÁLÁS:

Serie A – 1978.04.23. Verona-Milan 1-2
Serie B – 1980.09.14. Milan-Bari 1-0
Olasz kupa – 1978.05.24. Milan-Taranto 2-0
BEK – 1979.09.19. Porto-Milan 0-0
UEFA kupa – 1978.09.13. Milan-Kosice 1-0

MEGNYERT TRÓFEÁK:

Scudetto: 6 – (1978/79, 1987/88, 1991/92, 1992/93, 1993/94, 1995/96)
Serie B: 2 – (1980/81, 1982/83)
Olasz szuperkupa: 4 – (1988, 1992, 1993, 1994)
BEK/BL-serleg: 3 – (1988/89, 1989/90, 1993/94)
Európai szuperkupa: 3 – (1989, 1990, 1994)
Interkontinentális kupa: 2 – (1989, 1990)

Isten éltesse sokáig!