FTC – Nincs házkutatás a székházban

image

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), illetve a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető cég is cáfolta azt a médiaértesülést, mely szerint a NAV nyomozói házkutatást tartanak a zrt. székhelyén.

    Burillák Attila, a NAV szóvivője az MTI érdeklődésére úgy fogalmazott: "Kategorikusan cáfolom, hogy a nyomozók megszállták volna az FTC székházát".
    Hasonló tartalmú közleményt juttatott el az MTI-hez péntek délután Féderer Andrea, a labdarúgócsapatot működtető zrt. kommunikációs igazgatója is:    "Nem tartott senki házkutatást a labdarúgócsapatot üzemeltető cég székhelyén, de még csak nyomozók sem érkeztek ennek kapcsán az Üllői úti székházhoz pénteken."
    A nap során korábban a HavariaPress – majd rá hivatkozva az Index – azt írta, hogy a NAV nyomozói pénteken megjelentek az Üllői úti klubházban, ahol iratokat keresnek.
    Berki Krisztián, a labdarúgóklub korábbi vezérigazgatója csütörtökön jelentette be: két héttel ezelőtt szándéknyilatkozatot írtak alá Kevin McCabe tulajdonossal. Ennek értelmében jelenleg papíron még a brit üzletemberé a futballcsapat, ám a két hét múlva esedékes közgyűlést követően – amelyen új igazgatóság áll fel – életbe lép a megállapodás, és a Berki Krisztián által irányított BK Management Groupé lesz a zrt. Ugyanakkor addig is ez a cég látja el a mindennapi teendőket, valamint tárgyal a lehetséges befektetőjelöltekkel.
    Szerdán arról írt a Blikk, hogy egy magát megnevezni nem kívánó férfi kedden feljelentést tett Berki Krisztián ellen azért, hogy kiderüljön, a BK Management Kft. tulajdonosa el tud-e számolni közel 25 millió forinttal.
    A Blikk, illetve a Népszabadság információi szerint Berki ellen már a zrt. is feljelentést fontolgatott. A futballklub vezetői által az elmúlt évben összeállított lista szerint 24.904.680 forinttal nem számolt el a zrt.-t két éven át, tavaly júniusig vezető Berki, aki nyolc részletben vett fel ekkora összeget.