FTC: tüntetnek a szurkolók, ha nem az angolok nyernek

fszsz.jpg

A Ferencváros Szurkolók Szövetsége (FSzSz) szerda délutánra tüntetést jelentett be a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. székháza elé, ám erre csak akkor kerül sor, ha délelőtt számukra kedvezőtlen döntés születik az FTC Üllői úti, hat plusz két hektáros ingatlanegyüttesének tulajdonjogára kiírt pályázattal összefüggésben.

A FSzSz honlapján megjelent közleményből kiderül, hogy a drukkerek abban az esetben vonulnak az utcára, ha "érvénytelen vagy eredménytelen a tender", ha "nem hoz döntést a tanács", vagy ha a "nem az egyértelmű szurkolói igényeknek megfelelő döntés születik".
   
Utóbbi kitétel minden valószínűség szerint arra utal, amit a drukkerek már többször is kinyilvánítottak, vagyis arra, hogy az angol Kevin McCabe magyarországi érdekeltségéhez tartozó Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft.-t szeretnék győztesnek.
   
Január 19-én több mint ezer ferencvárosi szurkoló gyűlt össze a Pénzügyminisztérium budapesti székháza előtt. A drukkerek azért tüntettek, mert három nappal korábban a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) érvényesnek, de eredménytelennek nyilvánította azt a pályázatot, amelyet az Esplanade Real Estate nyújtott be az FTC Üllői úti ingatlanegyüttesének tulajdonjogára.

MTI