FTC Zrt. – Nincs tájékoztatás

image

A FTC Labdarúgó Zrt. továbbra sem tud semmilyen információval szolgálni a labdarúgócsapat körül kialakult helyzetről, így azt sem erősítette meg, hogy Berki Krisztián március 31-én távozik az Üllői útról.

    Féderer Andrea, a zrt. kommunikációs igazgatója az MTI érdeklődésére semmiféle hivatalos információval nem tudott szolgálni.
    A Blikk csütörtöki számában arról számolt be, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztálya nagy erőkkel koncentrál a labdarúgóklubnál kialakult helyzetre. A nyomozók arra keresik a választ, hogy az elmúlt években valóban eltűnt-e több tíz- vagy százmillió forint. Sajtóértesülések szerint a rendőrség ennek kapcsán meghallgatta Berki Krisztián mellett az őt a vezérigazgatói székben követő Berkes Zoltánt, valamint Alexander Gerstlt is.
    A bulvárlap szombati számában arról számolt be, hogy a birtokába jutott dokumentumok alapján Kevin McCabe, a klub angol tulajdonosa havonta négy millió forintot folyósított az utánpótláscsapatoknál dolgozók bérére, ugyanakkor az érintettek ebből csupán alig 2,6 millió forintot kaptak meg.
    McCabe január 31-én jelentette be, elérkezettnek látja az időt arra, hogy a futballklub vezetését másra bízza. Február 24-én hozták nyilvánosságra, hogy az üzletember szándéknyilatkozatot írt alá Berki Krisztiánnal, a klub korábbi vezérigazgatójával. Ennek értelmében márciusi közgyűlésig marad papíron a futballcsapat a brit üzletemberé, azt követően lépne életben a megállapodás, s a Berki által irányított BK Management Grouphoz kerülne a zrt – a határidő azonban vasárnap lejárt.
    Kubatov Gábor, az FTC elnöke szerdán facebook profilján arról számolt be, hogy az anyaegyesület hétfőn megkapta Kevin McCabe ajánlatát a labdarúgó zrt., az Albert Stadion, és azt a körülvevő ingatlanok eladásával kapcsolatban. Ahogy Kubatov fogalmazott, "már nincs messze a megállapodás."