Furcsa problémák: Hová lettek a Lotus gumijai?

 

Pirelli (Fotó: Gibson / XPB Images)

Pirelli (Fotó: Gibson / XPB Images)

A figyelmesebb tudósítóknak már reggel feltűnt a furcsaság a Lotus garázsát látva. Miközben valamennyi istálló javában készítette elő az első gyakorlásra szánt abroncsait, az enstone-iaknak egyetlen garnitúra gumi sem állt még rendelkezésükre. Nem véletlenül. A Pirelli ugyanis nem adta ki nekik azokat, mivel a gárda tartozik nekik.

A felek már csütörtök óta egyezkedtek a számlák rendezéséről, ám miután nem sikerült megoldást találniuk, az olasz beszállító a gumik visszatartásával próbált nyomást gyakorolni rájuk. Federico Gastaldi, az istálló helyettes csapatfőnöke a Motorsportnak elmondta, mindössze a banki folyamatok okoztak fennakadást a pénz átutalásánál, ám ezen probléma végül 50 perccel az edzés kezdete előtt megoldódott. „Hál’ istennek minden rendben, így részt tudunk venni az edzésen” – nyilatkozta még a kezdés előtt az argentin.

Csapata végül valóban meg is kapta abroncsait, ám két versenyzőjüknek, Pastor Maldonadónak és a Romain Grosjean autóját vezető Jolyon Palmernek egy kicsit várnia kellett az első köreire, miután idő kellett ahhoz, hogy a gumikat megfelelő hőmérsékletre melegítsék fel a paplanok alatt.

A Lotus tehát viszonylag gond nélkül vághatott neki a munkának a Hungaroringen, a történtek ugyanakkor így is nyugtalanítóak. Pár hete egyik beszállítójuk, a váltókkal és erőátvitellel foglalkozó Xtrack kezdeményezett csődeljárást az arany-feketék ellen az angol legfelsőbb bíróságnál, miután a csapatnak komoly hátraléka volt irányukban. A feleknek végül sikerült peren kívül megállapodniuk, a csapat vezetősége pedig elmondta, nincs veszélyben a jövőjük.

Csakhogy az említett bíróság által készített jelentésből kiderült, valójában számos partnerüknek tartoznak kisebb-nagyobb összegekkel. Ráadásul ez már nem az első eset: az elmúlt években többször is késtek a kifizetésekkel (volt, hogy alkalmazottaik fizetésével is), az év elején pedig több kisebb csapattal (Sauber, Force India) együtt előleget kellett kérniük Bernie Ecclestone-tól a nekik járó bónuszokból, hogy fedezni tudják az első futamokra történő utazásukat…

Forrás: www.telesport.hu – RSS