Furcsa ügy: A Honvéd kitette csapatkapitányát a keretből – itt a közlemény

A Zalaegerszeg elleni pénteki szezonnyitón Batik Bence nélkül lép pályára a Budapest Honvéd, a védő ugyanis kikerült a csapat keretéből – számolt be róla a kispesti klubhonlap.

– Szerettünk volna a belső védő poszton versenyhelyzetet és nagyobb stabilitást teremteni, ezért is érkezett klubunkhoz Lazar Cirkovic. Leültünk Bencével és őszintén elmondtuk neki, hogy nem tudjuk garantálni, hogy helye lesz a kezdőcsapatban, a hosszabb távú terveinkben pedig nem vele számolunk kezdőként. Egyelőre keressük a mindenki számára lehető legjobb megoldást de addig is ebben a helyzetben azt láttuk ideálisnak, ha nem lesz tagja a csapat keretének, megfelelő ajánlat esetén természetesen távozhat a Honvédtól – mondta Chris Docherty, a Honvéd sportigazgatója.

Amint azt néhány napja megírtuk, információink szerint Batikot a ZTE vezetőedzője, Ricardo Moniz csábítja Zalaegerszegre.

Honvéd: A volt Fradi-edző csábítaná el a csapatkapitányt