Füredi megbetegedések – Elhagyta a kórházat Risztov Éva

image

Elhagyta a kórházat kedden, és otthonában regenerálódik Risztov Éva, aki a Magyar Úszás Napján, a nyíltvízi Európa Kupa-sorozat balatonfüredi versenye után bélhurut panaszokkal került a debreceni Kenézy kórházba – tájékoztatta a Debreceni Sportcentrum Nonprofit Kft. kedden közleményben az MTI-t.

    Az olimpiai bajnok a lábadozást követően teljes erőbedobással a berlini Európa-bajnokságra koncentrál, a nyár előtte álló időszakában mindent ennek kíván alárendelni. Kovács Rita edző segítségével a fokozatos terhelés mellett hamarosan újra folytatja az edzésmunkát, és bár elmondása szerint nehéz az elmúlt napok eseményeit nem megtörténtnek tekinteni, csakis az előtte álló feladatokra összpontosít – olvasható a közleményben. 
    „Érzem magamban az erőt, hogy újra formába lendüljek. Szívós, erős alkatú vagyok, erre most mindenképp szükségem van. Köszönöm a Kenézy Gyula Kórház munkatársainak az azonnali, minden részletre kiterjedő, kiváló ellátást. A gyógyulásban sokat segítettek a barátaim és az, hogy édesanyám itt volt mellettem” – nyilatkozta Risztov Éva, miután elhagyhatta a kórházat.
    A szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó Európa 
Kupa-verseny, illetve a csaknem 3500 amatőr és profi sportoló részvételével megtartott Samsung Olimpiai Úszófesztivál után többen megbetegedtek. Risztov mellett a verseny férfi győztesét, Gyurta 
Gergelyt is kórházba kellett vinni.

Megosztás:
Share: