Furlani: „Születésem óta rajongok a Milanért”

Giorgio Furlani, a Milan vezérigazgatója elmondta, hogy nagyszerű érzés 16 év után újra a Bajnokok Ligája-elődöntőben látni a csapatot és leszögezte, hogy szeretnének visszatérni a dicsőségekhez és megismételni ezeket az elkövetkező években is.

A 43 esztendős olasz szakembert tavaly decemberben nevezték ki a Milan vezérigazgatójának, miután Ivan Gazidis négy év után távozott a klubtól. Furlani az interjújában beszélt a BL-elődöntőről, az amerikai piac jelentőségéről és az Off-White divatmárkával kötött partnerségről is.

„Nagyon szerencsésnek mondhatom magam Rossoneri-szurkolóként. Születésem óta rajongok a Milanért. Körülbelül 3 milliárd futballrajongó van a világon és nem mindenkinek adatik meg az a lehetőség, hogy kedvenc klubját irányítsa. Ez hatalmas felelősség. Nyilvánvalóan a mi szurkolótáborunk a legjobb a világon.” – mondta Furlani.

A BAJNOKOK LIGÁJÁRÓL
„Fantasztikus, hogy újra ott lehetünk a Bajnokok Ligája elődöntőjében. Legutóbb 16 éve volt ott a Milan. Ez csodálatos eredmény a klubnak, az egész csapatnak és a városnak is, ahol most érezhető az izgatottság. Rengeteg munkára volt szükség, hogy idáig eljussunk és mindannyian nagyon izgatottak vagyunk. Reméljük, hogy visszatérünk a régi dicsőségeinkhez és ez nem egyedülálló eredmény lesz, hanem sikerül megismételni a következő szezonokban is.”

A MILANRÓL
„A Milan különleges számomra és felelősségteljes ember vagyok. Így remélem, hogy a kettőt össze tudom egyeztetni és jó munkát fogok végezni a klubnál. Fontos, hogy jól teljesítsünk a pályán és pénzügyi szempontból fenntarthatóak legyünk.”

AZ OFF-WHITE DIVATCÉGGEL VALÓ PARTNERSÉGRŐL
„A Milan elsősorban egy futballklub, ugyanakkor kulturális és társadalmi intézmény is vagyunk, rajongók millióival. A sport, a szórakozás és a kultúra része vagyunk és Milánóra való tekintettel – amely az otthonunk – természetesen kapcsolat fűz minket a divatvilághoz. Az Off-White márkával való partnerség nagyszerűen sikerült mindkét fél számára és még sok ilyen kezdeményezést fogunk csinálni. Kiváló a partnerségünk a Pumával is, akikkel minden évben készítünk egy különleges negyedik számú mezt.”

AZ ÉSZAK-AMERIKAI PIACRÓL
„Ez a terület egy nagy piac számunkra, hiszen ott van a harmadik legnagyobb rajongótáborunk a világon. Van egy amerikai tulajdonosunk és partnerségben állunk a Yankees-szel is. Korábban már játszottunk felkészülési mérkőzéseket Észak-Amerikában és szeretnénk ezt megismételni az elkövetkező években. El tudom képzelni azt is, hogy akár tétmérkőzést is játszhatnánk az Egyesült Államokban.”