Futókörök Napja – Vasárnap kiderül, hogy melyik a legsportosabb település

Az előttünk álló hétvégén ismét nagyszabású országos aktív napot tart az ország. Harmadik alkalommal rendezik meg a Futókörök Napját, immár 25 helyszínen húznak futócipőt az egyes településeken.

Az Országos Futópálya-építési Programban az utóbbi két évben több rekortán borítású, legalább 800 méter hosszú futópályát adtak át az Aktív Magyarországért program támogatásával, a Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetségének (SZEOSZ) szakmai koordinálásával. Ezen futókörök várják a mozogni vágyókat, egyben a szervezők mindenkit arra ösztönöznek, hogy vállaljanak lakóhelyükhöz közel egy-két kilométert.

Vasárnap Abonyban, Bicskén, Budapesten ( III., X., XV., XVIII kerületek), Dabason, Egerben, Fóton, Gödöllőn, Gyömrőn, Hajdúböszörményben, Hatvanban, Kaposváron, Kazincbarcikán, Kiskőrösön, Miskolcon, Mosonmagyaróváron, Pápán, Pécsett, Sárváron, Szarvason, Szegeden, Székesfehérváron és Veszprémben zajlik majd a verseny, délelőtt 9 és délután 5 óra között.

Valamennyi helyszínen kizárólag sorszámmal ellátott chip viselésével lehet részt venni az országos  eseményen. A verseny ideje alatt egy futó ugyanazon a helyszínen többször is rajthoz állhat, a megtett körei pedig a nap végén összeadódnak majd. A Futókörök Napján a részvétel ingyenes, nevezni pedig kizárólag a versenyhelyszíneken lehet.

Bővebb információ, helyszínek pontos címei: https://szeosz.hu/futokoroknapja/