Futsal NB I: a Rába ezúttal nem ismert pardont

image

Csütörtökön és pénteken a rájátszás 1. fordulójának első mérkőzéseivel folytatódtak a futsal NB I küzdelmei. Az otthon játszó, elvileg erősebb csapatok közül csak az Újpest nem tudta érvényesíteni a papírformát, 2-0-ra kikapott a Csömörtől.

Az alapszakaszt kilencedik helyen záró, így a felsőházi rájátszásról éppen lemaradó újpestiek hazai veresége nagy meglepetés, a Rubeola ugyanis utolsóként végzett a 12-es mezőnyben. A felsőházban a Berettyóújfalu hamar kiheverte a kupadöntőben a Rábától elszenvedett 9-0-ás vereséget, csaknem ilyen különbséggel (9-1) győzte le a GYFBSK-Medical Investment gárdáját. Az első meccsek legérdekesebb összecsapásának az alapszakaszt veretlenül záró ETO és a rájátszásba épphogy becsusszanó Nyíradonyi Huszárok találkozója ígérkezett. A felek a 22. fordulóban is egymással mérkőztek, és akkor a Huszárok – nem kis meglepetést okozva – majdnem megverték a Rába-partiakat (3-3), ám a címvédő ezúttal nem ismert pardont, 5-0-ra diadalmaskodott. A rájátszás 1. fordulójának párharcai az egyik fél harmadik győzelméig tartanak.

Futsal NB I, rájátszás, felsőház:

Rába ETO – Nyíradonyi Huszárok 5-0

MVFC Berettyóújfalu – GYFBSK-Medical Investment 9-1

FTC-6×6 Taxi – Vasas Fortuna Futsal 7-4

Colorspectrum Aramis – Üllő FC Cső-Montage 5-0

Futsal NB I, rájátszás, alsóház:

Újpest FC – Rubeola FC Csömör 0-2

B. Volán Szabadidőközpont – Ózd Városi SE 6-4